A Prohuman központtá teszi Pécset - központot nyitott Pécsett

A HR cég pécsi irodáját regionális központtá fejlesztette, amelyet most nyitott meg. Gyorsan bővül az ügyfélkör Baranyában.

Az immár 7 országban mintegy 25 ezer embert foglalkoztató Prohuman februárban nyitotta meg új északkelet-magyarországi regionális irodáját, most pedig pécsi leányvállalata, a HR-Rent irodáját bővítette délnyugat-magyarországi regionális központtá - jelentette be Magyarország piacvezető és Közép-Kelet-Európa egyik leggyorsabban növekvő HR-szolgáltatója. A vállalat nemrég stratégiai megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetemmel. Idén a Prohuman Diákmunka ágazat is partnerségre lépett az egyetemmel, hogy még közvetlenebb módon vonhassák be a dolgozni vágyó hallgatókat a régiós munkaerőpiacra.

Pécsre érdemes nagyobb távlatokban is gondolni
Pécsre érdemes nagyobb távlatokban is gondolni
Fotó: wikipedia

A HR-Rent közel 20 éve segíti munkaerőpiaci szolgáltatásokkal a Baranya megyei vállalatokat, 2016 óta a Prohuman leányvállalataként, Feleki Attila vezetésével. A cég pécsi irodája júniustól már régiós központként működik tovább, amelynek ünnepélyes megnyitóján Zakor Sándor, a Prohuman Zrt. alapító-tulajdonosa és a társaság igazgatóságának elnöke mellett jelen volt és beszédet mondott Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, Decsi István, a Pécsi Tudományegyetem kancellárja, és Rabb Szabolcs, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára is.

Növekvő térségi igények

A Prohuman elkötelezett, hogy támogassa a régióban működő vállalkozások munkáját és a HR-igények biztosításával hozzájáruljon a régió gazdasági fellendüléséhez. Ennek érdekében a cégcsoport együttműködik a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával is.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo