Pénzügyi befektetőket keres Beate Ushe cége

Beate Uhse alapította 1962-ben a világ első szexboltját. A sajátos kezdeményezésből nagy üzlet, nemzetközi konszern lett, ám a vállalkozás 2017 végére csődbe jutott, és vevőt – vagy legalábbis a továbbélést jelentő hitelt – vár.

A 2001-ben elhunyt cégalapító kiváló atléta volt, majd szenvedélyes repülő lett: 18 évesen tette le a motoros vizsgát, és hosszú éveken át berepülő pilótaként működött, többek között Budapestre is hozott Junkers utasszállítókat.  A 2. világháborúban főhadnagyi rangot elért pilótanő szakértelmét a Luftwaffe is felhasználta, majd hamar kiszabadult a brit hadifogságból.

Bosszantóak a hirdetések - Kép: SXC

Kiderült közben, hogy remek üzleti érzéke is van: 1962-ben nyitotta meg az északi, a német–dán határ közelében fekvő Flensburgban a világ első szexboltját, amelyből hamarosan kinőtt Európa legnagyobb ilyen termékeket áruló konszernje. Bolthálózat jött létre, mellette szexfilmeket játszó mozik, majd csomagküldő áruház, ahonnan feltűnés nélkül lehetett megrendelni a „kényes” termékeket.

A virágzó kereskedelemnek az elmúlt években az Internet vetett véget: szexfilmeket nem kellett többé vásárolni, kölcsönözni, azokhoz sokszor ingyen is hozzá lehet jutni – bizonyos „különleges” termékei felett pedig eljárt az idő.

Még mindig több cég szűnik meg, mint amennyi alakul
A cégalapítások száma 1,8 százalékkal növekedett, míg a cégmegszűnések száma 15,3 százalékkal mérséklődött az utolsó 12 hónapban, aminek hatására még inkább közeledett egymáshoz a cégalapítások és cégtörlések száma – derül ki a Bisnode cégcsoport év végi elemzéséből. A pozitív trendek ellenére azonban – néhány iparág kivételével – újabb 1,22 százalékkal csökkent a működő cégek száma Magyarországon.
A cég azzal próbált előremenekülni, hogy elsősorban a nőket célozta meg termékeivel, de ez sem segített, míg a világháló egyre erősebb versenytársnak bizonyult. A vállalatnak, ahol  fénykorában több mint 800 ember dolgozott, napjainkban már csak 345 alkalmazottja van. Míg néhány éve még 200 millió euró körüli forgalmat bonyolítottak, az 2017-ban jóval kevesebb volt, mint ennek az összegnek a fele. 1999-ben még 25 euró volt egy Beate Uhse részvény, napjainkban már csak 10 centet ér...

A vállalkozás 2015 óta veszteséges, és 2017 decemberében csődöt jelentett azzal, hogy maga gondoskodik a válság megoldásáról – nagyobb hitelre van kilátás.

A cég vezetői szerint a máig közismert márkanév változatlanul vonzó, több pénzügyi befektető is érdeklődik irántuk. (NZZ)

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo