Foglalkoztatási támogatás idénre és jövőre!

Három pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a megváltozott munkaképességűek idei és jövő évi foglalkoztatására - jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kép: SXC

Annak érdekében, hogy senki ne kerüljön ki a munka világából és az akkreditált foglalkoztatásban résztvevő cégeknek és a munkavállalóknak elegendő idő álljon rendelkezésre a súlyos fogyatékos emberek integrálására, a kormány egy évvel meghosszabbította a szociális foglalkoztatási támogatási szerződéseket. Az átmeneti idő alatt a szociális foglalkoztatást végző munkáltatók fel tudnak készülni az akkreditációs foglalkoztatásra.

Elmondta, az idén a munkahely-teremtési pályázat 34 milliárd forintos keretéből több mint 30 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztattak az akkreditált cégek, és reményeik szerint jövőre is legalább ezen a szinten tudják majd tartani mind a támogatási szintet, mind pedig a programba bevont emberek körét.

Az államtitkár két kisebb pályázatról is beszámolt; az egyik egy idei évre szóló, 180 millió forintos kiegészítő program, melyben 650 embernek akarnak munkát biztosítani, míg a másik egy munkahelyteremtést célzó pályázat, amelyben 450 millió forintos keretből 200 új, illetve átalakított álláshely alakítható ki.

Egy évvel hosszabb ideig lehet igénybe venni támogatást megváltozott munkaképességű munkavállalók után. Határozatlan idejű tartós foglalkoztatásban tudnak részt venni azok, akik nem vezethetők vissza a nyílt munkaerőpiacra. Ehhez kapcsolódik a szociális foglalkoztatás rendszere, amely mintegy 8000 sérült és hátrányos helyzetű (fogyatékos, pszichiátriai és szenvedélybeteg, hajléktalan) ember foglalkoztatását segíti 4,6 milliárd forintos éves támogatással. A program legfontosabb célja, hogy a munkavállaló egészségi állapotának megfelelő munkát végezhessen védett körülmények között, és egészségi állapotát megőrizhesse, fejleszthesse. A megváltozott munkaképességű emberek kiválasztásakor vizsgálandó területekhez itt adunk tanácsot.

A kormány szintén egy évvel meghosszabbította a támogató szolgáltatás, a pszichiátriai és szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás, a szenvedélybetegek részére nyújtott alacsony küszöbű ellátás, az utcai szociális munka, és a családok átmeneti otthona által fenntartott krízisközpontok finanszírozási szerződéseit is. Az egyéves időszak alatt az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának munkatársai áttekintik a pályázati úton történő finanszírozási rendszer előnyeit és hátrányait, és hatékonyabb finanszírozási rendszert alakítanak ki. Fontos cél a támogató szolgálatok és a közösségi szolgáltatások megerősítése, és fejlesztése.

Ne a fogyatékosságért, hanem a teljesítményért fizessenek!
Budapestet és néhány nagyvárost leszámítva kevés esélye van az elhelyezkedésre egy megváltozott munkaképességűnek. A lakóhely már önmagában eldönti a fogyatékkal élők elhelyezkedésének esélyeit, a fogyatékosok foglalkoztatását elősegítő támogatások pedig egyszerre orientálnak és félrevezetnek.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo