Öröklés: kényes kérdésekre is választ jelenthet ez a szolgáltatás

Napjainkban Magyarországon egyre többen ismerik a bizalmi vagyonkezelés intézményét, vagy legalábbis hallottak már róla. Számos tévhit övezi ezt a hazánkban újdonságnak mondható jogintézményt, azonban úgy tűnik, az érdeklődők egyre inkább informáltak ezen a területen.

  1. Képes vagyok átengedni a kontrollt a vagyontárgyaim felett harmadik személynek?

A bizalmi vagyonkezelési szerződés megkülönböztető ismérve egy megbízási szerződéshez képest, hogy a kezelt vagyonba tartozó vagyontárgyak tulajdonjoga is átruházásra kerül. Ez teljeskörű rendelkezési jogot biztosít a vagyonkezelőnek, vagyis eladhatja, megterhelheti, elajándékozhatja a vagyontárgyakat. Bár korlátjai vannak ennek a tulajdonjognak - a vagyonkezelőnek a bizalmi vagyonkezelési szerződés előírásai szerint kell kezelnie a vagyont, a kedvezményezettek javára, eziránt felelősséggel is tartozik -, azonban a vagyonrendelő jogait a bizalmi vagyonkezelés felállítását követően a vagyonkezelő fogja gyakorolni. Vagyis immáron, egy gazdasági társaság vagyonkezelésbe adását követően, a vagyonkezelő fog a taggyűlésen szavazni.

Fontos kiemelni, hogy vannak olyan praktikák, amellyel a vagyonrendelői kontroll erősíthető és a vagyonkezelő feletti ellenőrzés is szigorúbbá tehető, így akik elsőre el sem tudják képzelni azt, hogy az évtizedek alatt felépített cég üzletrészét átadják egy harmadik személynek, azoknak sem kell elkeseredniük. Egy jól átgondolt és precízen szabályozott struktúra kiváló kompromisszumokat tud nyújtani ezeknek a személyeknek is – mondta el az AegisLegal ügyvédje.

  1. Van-e bizalmi ember a környezetemben, aki a vagyonkezelői feladatokat el tudja látni?

A fentieket olvasva szinte mindenkiben megérlelődik az a gondolat, hogy csak olyan személynek adná át a vagyonát, akiben feltétel nélkül megbízik. Mindenképpen olyasvalakit javasolt kinevezni vagyonkezelőnek, aki a vagyonrendelő bizalmasa, jó barátja, üzlettársa, családtagja. Amennyiben nincs ilyen személy, akkor sincs minden veszve, két út is járható: megbízható egy üzletszerű bizalmi vagyonkezelő – olyan társaság, aki több vagyont kezel egyszerre, és a Magyar Nemzeti Bank engedélyével végzi ezen tevékenységét -, illetve a Polgári Törvénykönyv explicit nem tiltja azt az esetet sem, hogy a vagyonkezelő és a vagyonrendelő személye megegyezzen, amennyiben a vagyonrendelőn kívül van más kedvezményezett is. Simon Stella hozzátette, hogy az utóbbi választását elsőre nem javasolja, de körültekintő tervezés mellett lát lehetőséget ennek alkalmazására.
  1. Mik a terveim a vagyonommal a következő 5, 10 és 30 évre, és a vagyont hogyan kívánom átadni a kijelölt utódaimnak?

A bizalmi vagyonkezelés egyik jellegzetessége, hogy legfeljebb 50 évre hozható létre. Bár a szerződés szabadon módosítható az évek során, érdemes már a bizalmi vagyonkezelés elindításakor egy olyan rendszert létrehozni, amivel a vagyonrendelő akkor is elégedett, ha a következő években már nem lesz módja azt módosítani. A vagyonkezelési szerződésben a vagyonrendelőnek alkalma van meghatározni azt, hogy a vagyon kezelésével kapcsolatos rövid-, közép- és hosszútávú terveket hogyan kell a vagyonkezelőnek megvalósítania, illetve lehetősége nyílik arra is, hogy a cégutódlás kérdéséről is gondoskodjon a vagyonkezelőn keresztül. A bizalmi vagyonkezelési szerződés megkötése előtt érdemes tisztázni az elképzeléseinket a vagyonuk örökítésével, kezelésével kapcsolatosan. Hasznos az, ha a szerződés ad egyfajta iránymutatást a vagyonkezelőknek ezen helyzetek megoldására, azonban mégsem köti őket gúzsba. – zárta gondolatait Simon Stella ügyvéd.

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo