Optimisták az autóipari beszállítók, de piacvesztéssel kell számolniuk

A PwC magyarországi autóipari beszállító felmérése árbevétel és foglalkoztatotti létszám tekintetében egyaránt bővülést prognosztizál​ ​2018-ra​. A növekedésnek az egyre nagyobb kihívást jelentő munkaerőhiány szabhat csak gátat – a vállalatok harmadánál már előfordult, hogy munkaerőhiány miatt nem tudtak a megrendelők rendelkezésére állni.

Az autóipari beszállítók árbevétele ebben az évben 5 százalékkal bővülhet a PwC felmérése szerint, legalábbis átlagosan ekkora növekedésre számítanak a gyártók. A felmérést kitöltő vállalatok közel kétharmada ugyanakkor öt százaléknál nagyobb árbevétel-növekedést valószínűsít 2018-ra.

A korábbi időszak tapasztalatai alapján a bevétel-növekedés legfőbb oka az eladott termékek volumenének változása (2017-ben 49 százalék), az új termékek bevezetése (32 százalék), illetve a gyártott termékek eladási árának változása (14 százalék) lehet. A kutatás​ eredményei alapján az autóipari trendekkel összefüggésben a robotika az a technológia, amely öt éven belül stratégiai fontosságú lesz az autóipari beszállítók több mint 60 százaléka számára Magyarországon.

Tönkrevágja a brexit a brit autóipar
Több százezer ipari állás szűnhet meg Nagy-Britanniában, a kilépés után összeomolhat a brit autóipar - figyelmeztetett Paul Drechsler, a British Industry Confederation elnöke a CNN Money szerint.
Képzés vagy robot?

A válaszadók negyede már jelenleg is használ olyan ipar 4.0 megoldásokat mint az M2M, az IoT, a connected cars és a mesterséges intelligencia, míg a többség középtávon számít arra, hogy különböző tevékenységi területein megjelennek az új technológiák. Az utóbbi években jelentősen megnövekedett a képzett szakemberek iránti kereslet, a vállalatok harmadánál már előfordult, hogy munkaerőhiány miatt nem tudtak elvállalni egy megrendelést. A kialakult helyzetre a válaszadó cégek 80 százaléka fizetésemeléssel, 64 százaléka saját képzési programokkal, karrierfejlesztéssel reagál.

„A beszállítóknak intenzíven kell dolgozniuk a termelés hatékonyságának folyamatos javításán, az innováció elősegítésen ahhoz, hogy megfeleljenek a kereslet és a követelmények növekedésének. Azoknak az autóipari beszállítóknak, amelyek kis kutatás-fejlesztési igényű hagyományos termékeket gyártanak, már rövid távon is piacvesztéssel kell számolniuk” – fejtette ki Osztovits Ádám, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának vezető cégtársa.

„A magyar járműipar akkor tud régiós szinten versenyképes maradni, ha növeli a hozzáadott értékét és minél több innovációs és K+F tevékenységet tud az országba vonzani. Ehhez szorosan kapcsolódik az innovációt támogató gazdasági környezet és a kedvező adózási feltételek megteremtése. Szintén kulcsfontosságú a versenyképes tudással rendelkező szakemberek képzése, a munkaerő mobilitásának ösztönzése, illetve a szakmunka elismertségének növelése” – összegezte Végh Bálint.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo