Nem léptek tovább a cégek a digitalizációban

Megvannak az eszközök a fejlődésre, mégis stagnálást mutatnak a hazai kkv-k a digitális versenyképesség terén: a Digiméter kutatássorozat elmúlt hároméves adatai szerint a pandémia miatt kialakult digitális kényszerfejlesztéseket a vállalatok megtartották, de tovább nem léptek. A kutatás rámutatott néhány pozitív tendenciára is: a hazai vállalkozások fejlődést mutatnak a digitális jelenlét terén, illetve továbbra is a felső hányadba esnek a digitális pénzügyeket illetően, ugyanakkor az értékesítés, marketing területén továbbra is jelentős lemaradásban vannak. 

Az értékelt hat dimenzió közül továbbra is az értékesítés és marketing a legkevésbé fejlett, a 100-as skálán mindössze 17 pontot ért el. A kkv-k 22 százaléknál van értékesítéstámogató vállalatirányítási rendszer, éppen úgy, mint az előző években, és szignifikánsan csökkent 2021-hez képest a banki átutalás elfogadottsága (75 százalékról 62 százalékra).

Azoknak a kkv-knak, akik szeretnék fejleszteni digitális versenyképességüket, erre megvan a lehetőségük – egyrészt azért, mert vannak olyan alindexek, ahol nagyon alacsonyak az értékek, tehát van tér az előre mozdulásra, másrészt azért, mert a digitális fejlesztéshez szükséges infrastruktúra rendelkezésre áll. 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo