Mennyire tartja virágzó kereskedelmi ágazatnak a művészetet?
Nem az anyagi jólétem fellendülése miatt kezdtem el festeni, hanem azért, mert az életem egyik szakaszában szükségem volt egy ilyen jellegű elfoglaltságra. Olyasvalamire, ami nem feltétlenül anyagi vonatkozásban gazdagítja a mindennapjaimat. Pozitív visszajelzéseket kaptam, így komolyabban belevágtam és úgy döntöttem, kiállítom és megpróbálom eladni a műveimet. Azóta aktívan dolgozom művészként, de a tanári állásomat is megtartottam. Alsó tagozatban tanítok. Ez azért is fontos, mert mindkettőt a hivatásomnak érzem, ráadásul így alkalmazott is vagyok, ami Svédországban sem hátrány. Be vagyok jelentve és fizetik utánam a járulékokat. Nem kell görcsösen arra koncentrálnom, hogy meglegyen a napi betevő a képeim eladásából, ami igencsak kedvezően hat az alkotásra és a cég körüli teendők elvégzésére is. Ha az iskolát otthagynám, nyilván több energiát fordíthatnék a festészetre, de már most sincs okom panaszra: évente legalább tíz kiállítást tartok, és nagyon sok képet el is adtam, nemcsak Svédországban, hanem más országba is, magánszemélyeknek és cégeknek is. Minden félrértést eloszlatnék: Svédországban sincs könnyű dolga a művészeknek, keményen kell dolgozni azért, hogy érvényesüljön az ember és a többség alkalmazottként is dolgozik. Az én feszített tempómat annak köszönhetem, hogy jól osztom be az időmet, és sokszor keresem azokat a lehetőségeket, amiket a családi életemmel is össze tudok hozni. Ez utóbbi nagyon fontos. A sikereim jelentős része a vállakozói kreativitásomnak köszönhető, ez egy kemény és céltudatos háttérmunka. Sok nemet kap az ember, ha ilyenkor feladnám, le is húzhatnám a rolót. Az ember ne csak az alkotás közben legyen nyitott és kreatív, hanem az értékesítési formák, lehetőségek kapcsán is. Én kint külföldiként indultam zéróról, ha nem lejjebbről, és saját magam küzdöttem meg mindazért, amit elértem. Mára Magyarországot és Svédországot is beleszámítva 5 országban kezdenek megismerni.
Nagyságrendileg mennyit tud elkérni egy festményért?
Baráti áron forintban számolva általában 10 és 30 ezer között szoktam a műveimet értékesíteni, de a kinti árak ennél jóval nagyobbak. Svédországban 150 ezer forint felett volt a csúcs, de ehhez hozzá kell tennem, hogy ott a kiadások is lényegesen magasabbak. Főleg a bérleti díjak. Magyarországon ingyen kaptam kiállítási lehetőséget. Néhány képnek van "intervallum", vagyis egy minimum és maximum ára. Ezeket a képeket tudom itthon is eladásra kínálni, a minimum árért, ”baráti árért”. Itthon nincs arra pénz, hogy az átlagember festményt vegyen százezrekért. A baráti áras eladott képek azonban reklámnak is felfoghatóak és ugyanakkor jól eső érzés, hogy Magyarországon is van néhány képemnek gazdája. Rendszeresen támogatok különféle szervezeteket, kórházat, ezt is azért mert, mint művész kötelességemnek érzem, és magánemberként fontosnak tartom az ilyen fajta tevékenységet is. Nem gyors pénzre hajtok, hanem arra, hogy egyre többen megismerjék a nevemet, a képeimet, és hogy lassan, de biztosan mind gazdára találjon.
Mi a különbség a svéd és a magyar értékesítési rendszer között?
Svédországban a zsűrizett kiállításokon, galériákon kívül, könyvtárakban, kávézókban, éttermekben is tartottam már kiállításokat. Többek szerint ez ciki, nekem viszont egy lehetőség. A tulajdonosok arrafelé együttműködőek, szívesen pártolják a művészetet. Többféle galéria működik. Van, ahol horribilis bérleti díjat kérnek, van, ahol csak províziót, de olyan hely is sok akad, ahol mindkettőt. Néhány évvel ezelőtt abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy beválasztottak a Svéd Művészegyesületbe. Ez nyilván a pozíciómnak is jót tesz. Magyarországon nem sikerült bejutnom a művészvilágba, igaz, eddig nem is küzdöttem érte különösebben. Ami viszont érdekes, hogy az egyik budapesti kiállításomat épp a Skandináv Háznak köszönhettem.
Magyarországon gyakran rákérdeznek, hogy milyen képzettséggel rendelkezem. Autodidakta vagyok. Az tanítóképző főiskolai tanulmányaim során több művészeti tantárgyat felvettem, több technikát kipróbáltam és művészettörténetből írtam a diplomamunkámat. Fantasztikus művész tanáraim voltak, akiknek nagyon sokat köszönhetek, de főleg azt a látásmódot, ami szerintem elkerülhetetlen az alkotáshoz és a befogadáshoz. Ez itthon nem számít képzésnek. Svédországban nem a képzésen van a hangsúly, és esélyegyenlőség van. Tudják, hogy a legnagyobb művészek közül se mindenki járt művészeti főiskolára vagy egyetemre, és majdnem éhen is haltak, mire sikeresek lettek. A svédek inkább arra kíváncsiak, mennyi kreativitásról árulkodik egy alkotó munkája, mennyire eredeti. Arra is odafigyelnek, ki hogyan képes érvényesülni. A művészeti életrajzban fel kell tüntetni, hogy hol állítottam ki korábban, hogy a közönség hány zsűrizett kiállításon láthatta a képeimet, hogy mennyire hajtok. Díjazzák a külföldi bemutatkozásokat.
Befolyásolják a témaválasztását az aktuális divatirányzatok?
Intenzíven figyelem a művészeti élet híreit és a fel-felbukkanó irányzatokat, de nem követem a trendeket, mert nem szeretnék az árral sodródni. Hosszú távon azok a művészek érvényesülnek, akik hűek maradnak önmagukhoz. Nehezebb út, több energia, de én szeretem a kihívásokat, és fontosnak tartom, hogy a saját elképzeléseimet tudjam megvalósítani, ne másokét.
Ez érthető, de ha bármilyen terméket el szeretnénk adni, megnézzük, melyek a piaci divatirányzatok. Tudni kell, mire van igény…
Erre is megvan a válaszom. Én nem divatcipőket árulok, hanem festményeket. Ugyanakkor való igaz, hogy néha muszáj baglyos képet festenem, mert ezt a témát szeretik és keresik. Azt tapasztaltam, hogy a saját indíttatásból készített képeim közül a házas festmények a legnépszerűbbek. Ha gyorsan és sok festményt szeretnék eladni, akkor csak baglyokat festenék. Ez nem fog bekövetkezni. Úgy is gyorsan pénzhez lehet jutni, ha keveset fest az ember, de lenyomatokat, printeket készít – de én ezt sem fogom tenni. Minden festményem egyedi, nincs belőlük se másolat, se lenyomat, se poszter. Erre is lenne igény, de én szeretném megtisztelni a vásárlóimat azzal a tudattal, hogy az általuk megvásárolt képből nincs több. Így minden egyes egyedi eladott kép, és az én előrejutásom által is nő az eladott képek eszmei értéke.
Milyen költséggel jár egy-egy kép elkészítése?
Ha valaki beéri a hitvány minőséggel, elég olcsón megúszható. Én viszont a legdrágább ecsettel dolgozom, és jóféle festéket, vásznat használok. Az anyagár gyakran a kép árának a felét is kiteszi. A festmények viszont akár négy-ötszáz évig is elállnak. A kép árát a belefektetett idő, a kiállításokra kiadott pénz, a szállítás ára és a marketingköltség is befolyásolja.
Kóré Károly
