Most már bevédik magukat a cégvezetők

Két éve immár a cégek ügyvezetői is felelnek az általuk vezetett cégek által okozott károkért. A tapasztalatok szerint a cégvezetők „vették az üzenetet” és ezrével kötötték a felelősségbiztosításokat a tevékenységükre.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép: Freestockphotos

Az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) két évvel ezelőtti hatályba lépésével többek között a társaságok vezető tisztségviselőire vonatkozó felelősségi szabályok is megváltoztak. Különösen nagy visszhangot kapott a törvény azon szakasza, amely szerint a cégek vezető tisztségviselői harmadik személynek okozott kár esetén a céggel egyetemlegesen felelnek. Sok jogértelmezés szerint ezzel a szabállyal a vezető tisztségviselők felelőssége drasztikusan megnőtt. Nem csoda, hogy a változás nyomán jelentősen megugrott az érdeklődés a vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása (D&O) iránt - összegezte a piaci folyamatokat a Független Biztosítási Alkuszok Magyarország Szövetsége (FBAMSZ).

Ugyanakkor sok más kérdésben nagyon felelőtlenek a cégek.

Elsősorban a kkv-k pezsdítették a piacot

A vezető tisztségviselők felelősségbiztosítását korábban főként nagyobb, elsősorban multinacionális hátterű cégek kötötték a hazai piacon, jellemzően anyavállalati programbiztosítás keretein belül. A jelentős sajtónyilvánosságot kapó, és a közvetítők által is felkapott D&O 2014-ben vált szélesebb körben is ismertté a kis- és középvállalatok szélesebb körében. Az új Ptk. bevezetésének évében mintegy 3 300 ilyen szerződést kötöttek, melyek átlagdíja a kisebb (jellemzően 10-25 millió forintos) limitek miatt 120-130 ezer forint körül alakult. 2015-ben az új kötések száma már csökkent, becslések szerint piaci szinten 1,5-2 ezer D&O szerződés született, és ez az érték tekinthető a következő években is egyfajta egyensúlyi szintnek.

A tevékenységtől is függ a díjszint

A biztosítás díjszintje alapvetően a kért kártérítési limit nagyságától, a társaság pénzügyi mutatóitól, illetve az adott tevékenység kockázati szintjétől függ. A magasabb díjszinttel járó tevékenységek jellemzően az alábbiak: bankok, biztosítók, pénzügyi közvetítők, könyvelők és könyvvizsgálók, illetve ügyvédi tevékenységet végzők.

Változhat a cégvezetők felelőssége
Máris módosítaná a Ptk.-t a kormány, így változhatnak a vezető tisztségviselők felelősségére vonatkozó szabályok. Az új Ptk. előkészítését irányító Vékás Lajos jogászprofesszor nyílt levélben tiltakozik az igazságügyi miniszternél.
A korábban két szereplő által uralt piaci szegmensben már hat biztosító termékei közül választhatnak a vállalati ügyfelek. Ez egyfajta árversenyt is eredményezett: a leggyakoribbnak számító, 150-500 ezer forint közötti éves díjú, jellemzően 100-200 millió forintos limittel rendelkező szerződések átlagdíja mintegy 20-30 százalékkal csökkent. A magasabb fedezetet (500 millió – 1 milliárd forint) kínáló, drágább termékek esetében nehéz pontos tendenciát kimutatni, mivel ezek esetében egyedi elbírálás nyomán, egyedi feltételekkel születnek meg a szerződések.

A termékek is fejlődtek

A legnagyobb szereplők korábban is igyekeztek a legszélesebb fedezeteket nyújtani az ügyfeleknek. Mivel azonban 2014 előtt a D&O szerződések jellemzően egyedi feltételekkel köttettek meg, a Ptk. változása nyomán egymás után jelentek meg a standardizált termékek. A biztosítók jellemzően valamilyen kedvezményt is kapcsolnak a termékhez (tartamkedvezmény, együttkötési kedvezmény, stb.), emellett az anyavállalati támogatás is megmutatkozik esetükben, mivel a nyugat-európai tendenciák ismeretében a feltételek folyamatosan aktualizálódnak, pontosabbá válnak. A legnagyobb hazai biztosítók ma már több milliárdos kártérítési limitek vállalására is képesek.

Mikor felel a vezető tisztségviselő?
A Polgári Törvénykönyv alapján a vezető tisztségviselők a jövőben fokozottabb felelősséggel kötelesek eljárni. Az ügyvezetők felelőssége komoly aggodalmakat keltett a cégvilágban, ezért jó tudni, hogy milyen esetekben merülhet fel a felelősség kérdése.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo