Mire számíthatunk 2018-ban? – Megjelent a Piac & Profit legújabb száma!

Milyen lesz ebben az évben a gazdasági környezet, mit várnak a cégek, és mire számíthatnak a finanszírozásban, az uniós pályázatok és az adózás területén? Mit vásárol az Y generáció, és mik az idei legfontosabb marketingtrendek? Minderre fény derül a Piac & Profit legfrissebb számából!

A Piac & Profit üzleti magazin legújabb számában az uniós pályázatok rendszerét vesszük górcső alá. 2017 márciusáig meghirdették a 2014–2020-as pályázati ciklusban elérhető fejlesztési forrásokat. Kiírtak 546 pályázati konstrukciót 9630 milliárd forint értékben, és 2488 milliárd forint kifizetésével zárták az évet. Most az a kérdés, hogy hogyan fogják tudni a nyertes pályázók tartani a vállalásaikat időben és költségben. Csepreghy Nándort, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesét kérdeztük.

Ugyanakkor az idei adóváltozásokban sok olyan részlet merült fel, amelyekre érdemes odafigyelnie a vállalkozásoknak: hiába csökkent a szociális és az egészségügyi hozzájárulás mértéke, a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt még nőnek is a vállalkozók adóterhei. Az ez évi adóváltozásokról Zara Lászlóval, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnökével beszélgettünk.

Az elmúlt évtized felgyorsult technológiai változásai miatt a mai harmincas-negyvenes korosztály nehezebben ért szót a nálánál fiatalabbakkal, mint ezelőtt. Mi jellemzi a vállalkozások számára akár munkavállalóként, akár fogyasztóként mind fontosabb Y-okat és az őket követő Z-ket? Kurucz Imrét, az NRC kutatási vezetőjét kérdeztük a generációs különbségekről. A döntéshozók fókuszában elsősorban az Y generációsok állnak, róluk szeretnének egyre többet tudni a termékfejlesztők, a marketingszakemberek, a HR-esek.

A gazdag emberré vált vállalkozók a saját céljaikra, illetve a magukra fordított minőségi idő mellett nagy hangsúlyt fektetnek kapcsolataik kialakítására és fenntartására is. A felső tízezer társalgási tippjeit mutatjuk be, hogy könnyedebbé tegyük a „small talk”-ot

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo