Minél nagyobb a cég, annál többet fizet

A fővároson kívül a győri és komáromi régió mellé Fejér megye lépett elő a legjobban fizetett megyék közé, és a cégméret is befolyásolja a fizetést egy felmérés szerint.

 


Kép:sxc

A Fizetesek.hu bérfelmérése alapján az országos bruttó átlagfizetés 2011-ben Magyarországon 212.600 forint volt. A legtöbbet a fővárosi munkavállalók kapták, az ottani átlagbér 263 ezer forint. A 200 ezer forintos határt Budapesten kívül tavaly mindössze három megye lépte túl: Komárom-Esztergom megyében 212.800 forint, Fejér megyében 208.400 forint, Győr-Moson-Sopron megyében pedig 204.500 forint az átlagfizetés. Ezeket a béreket megközelíteni csupán a Vas megyei (197.500 forint), a Pest megyei (195.200 forint), valamint a Veszprém (191.200 forint) és Heves megyei (190.300 forint) fizetések tudták. Továbbra is Békés és Nógrád megye az ország legrosszabbul fizetett régiója: az előbbiben 158.900 forint, utóbbiban pedig 150.400 forint a bruttó átlagfizetés.  Az ország többi megyéjében átlagosan 160 és 170 ezer forint körül mozogtak a bérek. Tavaly 2010-hez képest a legnagyobb növekedést Fejér megye érte el, ott ugyanis átlagosan 8 százalékkal nőttek a bérek, így ez a régió az ország harmadik legjobban fizetett megyéjévé léphetett elő. Éves szinten 7 százalékkal növekedtek Veszprém megyében is, 6 százalékos volt a növekedés Jász-Nagykun-Szolnok és Vas megyében, Hajdú-Bihar megyében pedig 5 százalékos emelkedés volt mérhető. Jelentősen, 8 százalékkal csökkentek viszont az átlagfizetések Nógrád megyében. (A legjobban fizető hazai munkákról itt olvashat.)

A cégnagyság szerinti összehasonlítás is tartogat érdekességeket: az talán nem meglepő, hogy akár kis- és középvállalkozásról, akár multinacionális cégről beszélünk, minden esetben a budapesti bérek a legmagasabbak. A nagyvállalatok viszont országszerte is jobban megfizetik a dolgozóikat: a 250-1000 főt foglalkoztató cégek esetében ugyanis Győr-Moson-Sopron, Zala, Pest, Vas, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Somogy, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Tolna megyében is 200 ezer forintot meghaladó átlagbérek mutatkoztak. E cégeknél szintén Nógrád az utolsó 170 ezer forintos átlagfizetéssel. A legalább 50 alkalmazottal dolgozó középvállalkozások esetében már csak a budapesti és Pest megyei bérek lépik túl a 200 ezer forintos határt. A kevesebb, mint 20 munkavállalóval rendelkező cégek esetében a legtöbbet a Győr-Moson-Sopron (170 ezer forint), a Hajdú-Bihar (167 ezer), Fejér (163 ezer) és Komárom-Esztergom megyei (161 ezer) munkaadók adják, a többi megyében 130-140 ezer forint közötti összeget fizetnek átlagosan. (A nők Európa-szerte még mindig átlagosan 16,4 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál. Eszerint a nőknek ugyanazért a jövedelemért jóval többet kell dolgozniuk, mint a férfiaknak.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo