Még egy terület, ahol a magyar cégek az EU-s átlag alatt teljesítenek

A magyar vállalatok innovációs aktivitása elmarad a szükségestől és az európai átlagtól – az EU a tavalyi év második felében publikálta innovációs eredménytábláját, amely minden tekintetben egybecseng a K&H innovációs index mögött meghúzódó felmérés eredményeivel. Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője szerint ez a tendencia nem ad okot örömre, hiszen éppen az innováció jelentené a vállalati versenyképesség kulcsát.

„Két év viszonylag aktív innovációs tevékenységét követően most különösen a vállalatok által a jövőben tervezett innovációi jeleznek visszaesést, nyilván nem függetlenül az amúgy is kedvezőtlen gazdasági várakozásokkal” – jelentette ki Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője a második féléves innovációs index bemutatása kapcsán.

Az orosz-ukrán háború szintén kedvezőtlen hatást gyakorol a fejlesztési tervekre. Míg a háború kitörésekor a cégek bő negyede jelezte, hogy a konfliktus hatással lehet innovációs tevékenységükre, addig 2022 második félévében ezt már tíz cégből négy érzékelte.

Átmeneti volt a fellendülés

A K&H innovációs index egy összetett mutató, amely 4 elemből áll össze. Ezek egyike a jövőre irányuló innovációs terveket járja körül. A felmérés szerint az utolsó hat hónapban tovább csökkent a következő évre új terméket vagy szolgáltatás bevezetni tervező cégek aránya. A csökkenés a vállalatok minden szegmensét érinti.

Általánosságban elmondható, hogy minél magasabb egy vállalat árbevétele, annál több innovációs tevékenységet terveznek a következő egy évre. A megkérdezett vállalatok 40 százaléka tervez kedvező környezeti hatással járó fejlesztést, éppen annyi, mint hat hónappal ezelőtt.

Noha a vállalatok továbbra is alapvetően igyekeznek házon belül megoldani a fejlesztéseket, az utóbbi időben jelentősen több cég vont be külső partnert erre a feladatra. 2022 második felében a cégek 20 százalékában folyt valamilyen innovációs tevékenység, de a K&H innovációs index sajnos azt is mérte, hogy a vállalatok 6 százalékában a felmérést megelőző két évben felfüggesztettek ilyen jellegű tevékenységeket.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo