A nemrégiben az Országgyűlés elé benyújtott adócsomag reklámadót érintő passzusaihoz fűzött indokolás és kormányzati kommunikáció a „magyar google-adó”-ként aposztrofálta a reklámadó törvény mostani változását. A technológiai óriások megadóztatásának kérdése ma a nemzetközi adószcéna egyik központi témája.
Az új reklámadó szabályokról részletesebben itt olvashat!
"Mára minden államnak elege lett abból, hogy az internet óriások olyan adóstruktúrák mentén optimalizálják adózásukat, amelyek révén azokban az országokban, ahonnan a bevételeik származnak, gyakorlatilag nem fizetnek adót. Kérdés azonban, hogy az új jogszabállyal meddig ér el majd az állam keze" – írta Dr. Fekete Zoltán Titusz, az RSM-DTM adómenedzsere legfrissebb blogbejegyzésében.
Gyűjti az adatokat a NAV
A reklámadó bevezetésekor a magyar állam látszólag egyértelmű üzenetet küldött: az analóg reklámpiac mellett a digitális reklámpiaci szereplőket is meg kívánja adóztatni, ráadásul nem csak a hazai, hanem a külföldi vállalkozásokat is. Annak érdekében, hogy a külföldi vállalkozások megadóztatásának kezdeti szándéka mindenki számára világos legyen, a 2015 januárjától hatályba lépett törvénymódosítás már kifejezett rendelkezésként tartalmazza, hogy az adóalanyiság illetőségtől független, azaz annak nincs jelentősége, ha az adott vállalkozás Magyarországon nem telepedett le, vagy az adókötelezettségei teljesítéséhez nem regisztrálta magát.
Az adóhatóságot jobb adóztatási pozícióba hozó rendelkezésként ráadásul a 2015 év eleji módosítás lehetővé tette, hogy a reklámot megrendelők bejelentést tegyenek a NAV felé a reklámközzétevő személyéről és a neki kifizetett ellenértékről, ha kifejezett kérésük ellenére sem kapták meg a reklámközzétevők nyilatkozatát. Ennek eredményeként az adóhatóságnál már több mint egy éve gyűlnek az adatok minden olyan vállalkozásról, amelyek nem voltak hajlandók üzleti partnereik számára kiadni azt a nyilatkozatot, amelyben deklarálják, hogy a reklámadó hatálya alá tartoznak és az adófizetési kötelezettségüket a törvényben foglaltaknak megfelelően teljesítik.
Arra vonatkozóan az adóhatóság semmilyen adatot nem publikált, hogy vajon e vonatkozásban a legnagyobb online hirdetési felületek, mint a Google vagy a Facebook mennyire érintett, de köztudott, hogy a bejelentések döntő része nagy valószínűséggel e két technológiai céget érinti. Az adóhatóság hallgatásán pedig nem is kell csodálkozni, hisz az adótitok intézménye megköti az adóhatóság kezét és védi a technológiai óriások nevét.
Az azért már elgondolkodtató, hogy sem tavaly, sem az idén nem hallhattunk – akár név említése nélkül – arról, hogy valami elindult volna és a magyar állam élve kényszerítő hatalmával megtette volna az első lépéseket a bejelentésekkel érintett vállalkozások megadóztatása irányába. A NAV honlapján „az állami adóhatósághoz teljesítendő bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózók” listájában nem találkoztunk egyetlen olyan cégnévvel sem, amelyek feltételezhetően a reklámadó kötelezettségük miatt lettek volna kötelesek Magyarországon regisztráltatni magukat. Ezt a feltételezést csak erősíti a mostani törvényjavaslat is. A törvényjavaslat indokolásában ugyanis nagy hangsúlyt kap, hogy ez a törvényváltozás biztosítja, hogy a hazánkban gazdasági tevékenységet végző világcégek – nem titkoltan a nem Magyarországról szolgáltató és számlázó internetes vállalatóriások – sem mentesülhetnek a közteher fizetési kötelezettség alól.
A piaci szereplők örülnének, ha nem csak ők fizetnének
A most bevezetni szánt szabályoknak valószínűleg mindenki örül a hazai piacon, hisz a magyar vállalkozások nem bújtak és nem is bújhattak ki eddig sem adófizetési kötelezettségük alól. Az RSM egy korábbi tanulmányában megszólaló piaci szereplők szinte kivétel nélkül elvárásként fogalmazták meg, hogy a reklámadó fizetési kötelezettség kapcsán a magyar államnak biztosítania kellene a szektor versenysemlegességét.
Ennek tükrében a külföldi vállalkozások megadóztatásának megoldása a hazai szektor szempontjából életbe vágóan fontos kérdés. Talán ez is az oka, hogy eddig senki nem igazán emelt szót a tervezett szabályozásban rejlő jogi problémákkal szemben. A magyar reklámpiaci szereplők számára pozitív változást a mostani javaslat nem hoz, maximum elégtételt érezhetnek, hogy az állam végre valamit tenni fog az adóztatási egyenlőtlenség okozta hátrány megszüntetéséért.
Eddig is tehetett volna valamit a kormány
Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az adóhatóság eddig is felléphetett volna a külföldi vállalkozások megadóztatása érdekében. A hazai jogszabályok, az érvényes nemzetközi jogsegély egyezményeink eddig is lehetőséget adtak volna arra, hogy a NAV megtegye az első lépéseket és hatóságként fellépjen azon cégekkel szemben, amelyek a meglátása szerint elmulasztottak eleget tenni magyarországi adókötelezettségüknek.
Ezért kérdés az, hogy a mostani törvényváltozással mennyiben kap olyan eszközt a magyar adóhatóság, ami az eddig is elérhető jogi eszközeihez képest hatékonyabb fellépést tesz lehetővé az adókötelezettség kikényszerítésére. A válasz egyértelmű: mivel a változás csak a szankciók mértékében jelentkezik és az adóhatóság az új szankciók alkalmazásával nem kap majd többlet jogosítványokat az adókötelezettségek teljesítésének kikényszerítésére, ezért nem várható, hogy a hatósági fellépés egyszerre minden eddiginél hatékonyabb lesz. Az eljárási egyszerűsítések inkább újabb problémákat fognak felvetni, semmint a régieket megoldani.
Az elérni kívánt cél ismeretében érdemes volna megvizsgálni, hogy egyéb megoldások nem jelentenének-e a mostani elképzelésekkel szemben hatékony és valóban működő megoldást. Ilyen lehet a jövedelemadóztatásban már ismert forrásadóztatás bevezetése. Ennek alkalmazására akkor kerülhetne sor, ha a megrendelő a reklámszolgáltatást Magyarországon nem letelepedett szolgáltatótól venné igénybe és az ellenérték kifizetéséig (esedékességéig) nem rendelkezne a reklám közzétevőtől származó reklámadó nyilatkozattal.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy igen ám, de mi van akkor, ha a reklámközzétételt megrendelő vállalkozás sem magyar. A forrásadóztatás megint csak nem vezetne eredményre, hiszen a megrendelőt ezekben az esetekben ugyanolyan nehéz és körülményes adófizetésre szorítani. Ilyen eset megoldása jelenik meg az osztrák reklámadó szabályok között. Az osztrák adókötelezettség meghatározása értelmében adóalany az, aki ellenérték fejében reklámszolgáltatást teljesít. Amennyiben a reklámszolgáltatást teljesítő adóalanynak nincs Ausztriában székhelye, telephelye, akkor a megrendelő felelős az adókötelezettség teljesítéséért. Amennyiben a megrendelő sem belföldi, akkor az a felelős az adó megfizetéséért, akinek az érdekében a reklám megjelent. Ez a szabályrendszer egyértelműen rögzíti, ki-mikor felel az adó megfizetésért.
A forrásadóztatás osztrák adóztatási megoldással ötvözött bevezetésével olyan egyértelmű szabályt lehetne alkotni a hazai piacon, amely – bár összességében a digitális reklámpiac hazai szereplőit, legfőképpen a hazai tartalomszolgáltatókat nem hozná kedvezőbb helyzetbe, mégis – alkalmas lenne a mostani adózási problémák orvoslására. Ez a megközelítés teljesen feleslegessé tenné a mostani törvényjavaslatban szereplő giga szankciók bevezetését. Ezen tervezett szankciók önmagukban a külföldi hirdetésszolgáltatók adóztatását csak abban az esetben oldaná meg, ha ezek a cégek a várható szankciók elkerülése érdekében regisztráltatnák magukat Magyarországon és önként teljesítenék valamennyi adókötelezettségüket, beleértve természetesen a nyilatkozattételi kötelezettségüket is.
Addig ugyanis félő, hogy a mostani szabályozás csak újabb jogi problémákat generál valós költségvetési bevétel biztosítása nélkül, mert a magyar állam nem lesz képes érvényre juttatni adóztatási szuverenitását.
