Lenyomják a román fuvarozók a magyarokat?

Nem tartják teljesen megalapozottnak a romániai fuvarozók a magyarországi szakma panaszát a külföldi cégek jelentette konkurenciára, a nyomott árakra. Egyesek a számtalan közvetítő beiktatásával magyarázzák az alacsony fuvardíjakat, mások a szabad piaci körülményekre hivatkoznak, ahol sok magyarországi cég is lecsap az olcsó fuvarra - írja a Világgazdaság.

Mintegy 50 milliárd forint bevételkiesést szenvedtek el a magyar fuvarozók a romániai cégekkel szembeni piacvesztés nyomán - állítja a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a NiT Hungary, amelynek kezdeményezésére soron kívüli piacvédelmi konzultációra került sor a napokban az érintett szakhatóságok bevonásával.

A NiT szerint ugyanis veszélyes árverseny tapasztalható a közúti árufuvarozásban, a magyarországi exportfuvarok mintegy harmadát áron alul viszik el a romániai fuvarozók. Az érdekképviselet szerint a jogellenes tevékenységre utaló irreális, önköltség alatti fuvardíjaikkal a sokszor szabálytalanságok sorát vállaló romániai kamionosok kiszorítják a cégeket a magyar piacról, a tavalyi év második felétől tapasztalt árverseny a koronavírusjárvány idején még inkább kiéleződött.

Hatósági beavatkozás kellene 

Számításaik szerint az önköltségi ár kilométerenként 0,82-0,86 euró, egy átlagos exportfuvardíj ponyvás-nyerges szerelvény esetében pedig 0,87–0,92 euró, eközben a magyarországi román exportdíj a piaci visszajelzések szerint átlagban 0,75 euró, de akár 0,5 euró is lehet. A NiT Hungary szerint hatósági beavatkozásra van szükség. Az ellenőrzéseknek elsősorban arra kell fókuszálniuk, hogy betartják-e a rendes, 45 órás heti pihenőidő járműben töltési tilalmát, vizsgálni kell a szabványnak nem megfelelő üzemanyag használatát, az útdíjfizetési rendszer kijátszását, továbbá azt, hogy az üzemben tartó közigazgatásibírság-tartozásait beszedték.

A romániai fuvarozók, valamint érdekképviseletük vezetői árnyaltabban látják a képet. Böjte Gábor, egy sepsiszentgyörgyi fuvarozó cég tulajdonosa szerint a legnagyobb gond az, hogy a szállítók ritkán tárgyalnak közvetlenül a megrendelővel.

"A gyárak felteszik az online börzére az árut, amelynek szállításával aztán a speditőrcégek bízzák meg a fuvarozókat. Mivel túl sok, akár két-három közvetítőn keresztül zajlik a fuvaroztatás, a megrendelő által kínált jobb árból a speditőrök jelentős szeletet lecsípnek, ezért a fuvarozó cégeknek már kevés jut" - vázolta a helyzetet. Hozzátette, főként a kisebb cégek kényszerülnek arra, hogy "benyeljék" a közvetítők által lenyomott árakat. Egy nyerges vontató önköltségi tarifája 0,60-0,65 euró kilométerenként, minimum ennyi kell ahhoz, hogy kijöjjön belőle az útadó, az amortizáció, a sofőr fizetése, ugyanakkor a 0,80 euró is nyomott árnak számít. Böjte Gábor szerint egyébként gyakori, hogy épp magyarországi speditőrcégek adnak megrendelést romániai fuvarozóknak.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo