Kiküldetési irányelvről tárgyalna az EP

Várhatóan novemberben megkezdődnek az intézményközi egyeztetések az Európai Unióban a kiküldetési irányelv módosításáról, miután ezt a tagállami kormányokat tömörítő tanács után szerdán a másik társjogalkotó szerv, az Európai Parlament (EP) is jóváhagyta.

Az EP szerdán felhatalmazta a foglalkoztatási és szociális szakbizottságot, hogy a képviselőtestület nevében tárgyalásokat folytasson a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozás módosításáról.

Kép: Pixabay

Az illetékes EP-bizottság előző héten fogadta el az ügyben a jelentését, amely számos pontban egyezik az uniós szakminiszterek által hétfőn minősített többséggel jóváhagyott álláspont tartalmával, például abban, hogy a fuvarozói szektort mindkét testület kivonná a módosítás előírásai alól, és külön szabályozná.

A javasolt változtatások a munkavállalók számára nagyobb védelmet, a cégek számára igazságosabb versenyt eredményeznének – emelte ki a parlamenti sajtószolgálat.

„Jó irányba haladnak a dolgok, azonban az ördög a részletekben rejlik. Különös figyelmet fordítunk a fuvarozói szektorra, hogy megfelelő egyensúly jöjjön létre a munkavállalók védelme és a szolgáltatásnyújtás szabadsága között” – mondta Elisabeth Morin-Chartier néppárti jelentéstevő.

Az Európai Bizottság tavaly márciusban terjesztette be módosítási javaslatait, amelyek értelmében a munkabér és a munkafeltételek terén is azonos szabályok vonatkoznának a kiküldetésben lévő munkavállalókra, mint a helyiekre. A bírálók szerint azonban ez számos újonnan csatlakozott tagországot hátrányosan érintene.

Változtak a kiküldetés szabályai – sokba kerülhet a figyelmetlenség
Nagy a bizonytalanság a hazai munkáltatók körében az európai uniós kiküldetési irányelv alkalmazásával kapcsolatban. Az érintett vállalkozásoknak érdemes minél előbb tisztázni a helyzetet, akár szakértők bevonásával is, mert a szabályok megsértése esetenként több ezer, de akár 150 ezer eurós bírságot is eredményezhet.
A kiküldött munkavállalók száma 2010 és 2015 között 41 százalékkal nőtt az EU-ban, és elérte a 2,05 milliót, de ez még így is mindössze 0,9 százalékát jelenti az unió teljes munkaerejének.

A kiküldetésben lévő munkavállalók 85 százaléka Nyugat-Európában dolgozik, legtöbben Németországban, Franciaországban, illetve Belgiumban. A legnagyobb kibocsátó államnak Lengyelország, Németország és Franciaország számít a friss uniós statisztikák szerint.

A munkáltatók a jelenlegi szabályok értelmében nem kötelesek a fogadó országban érvényes minimálbérnél többet fizetni kiküldött dolgozóiknak, akik így ugyanazért a munkáért gyakran kevesebb fizetést kapnak, mint a helyiek, mi több, az Európai Bizottság szerint ennek versenytorzító hatásai is lehetnek.

Az eredeti javaslat ellenzői azonban úgy vélik: a kérdés nem uniós, hanem tagállami hatáskör, a bizottság által kezdeményezett változtatások ráadásul korlátoznák a szolgáltatásnyújtás szabadságát, és kiszorítanák a kelet- és közép-európai munkavállalókat az egységes belső piacról.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo