Itt a nyár, nem semmi, mivel csábítják az ügyfeleket a biztosítók

Okostelefon, táblagép és utazási utalvány sorsolás, extra szolgáltatások, kuponkód, családi és csoportos kedvezmények is szerepelnek a biztosítók utasbiztosítási akciói között. A Grantis szakértői összegyűjtötték az aktuális kedvezményeket és a különleges szolgáltatásokat.

Az EEK mellé is kell az utasbiztosítás

A Grantis szakértői szerint európai utazás esetén érdemes kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát is (EEK). Az ingyenesen igényelhető kártya segítségével mind a 27 tagállamban ugyanolyan feltételek mellett lehet hozzáférni a szükséges állami egészségügyi ellátáshoz, mint az adott országban biztosított személyeknek.

A kártya azonban önmagában még nem elég. Poggyászkárra, járatkésésre- és törlésre vagy a magánegészségügyben igénybe vett szolgáltatásokra (több országban az állami egy része is fizetős), vagy például a sürgősségi fogászatra kizárólag az utasbiztosítások térítenek, és csak ezekhez jár asszisztencia, amelyet káreset bekövetkeztekor hívhatunk.

Kár esetén érdemes nem csak a biztosítóval, de a pénzügyi tanácsadónkkal is felvenni a kapcsolatot, aki biztosítja, hogy a bejelentés megfelelő módon történjen meg és szükség esetén segíti a minél gyorsabb kárrendezést a biztosítónál.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo