Indul az NHP fix

Hamarosan a legtöbb kereskedelmi bankban már elérhetővé válik az NHP fix, amelyfix kamatozású, kiszámítható forrást kínál a hazai kis- és középvállalatoknak. Ezúttal is jelentős érdeklődésre számítanak a bankok.

A 2013-ban elindított Növekedési Hitelprogram előző három szakaszának hatása a mai napig érezhető a vállalati hitelezési piacon, és az NHP fixnek hasonlóan fontos szerepe lehet a következő években.

„Az új konstrukció által biztosított maximum 2,5 százalékos kamatszint jelenleg 5 évnél hosszabb futamidőre gyakorlatilag nem vagy alig érhető el a piacon vállalatok számára, amelyek ezért nem tudják hosszú távon is élvezni a jelenlegi kedvező kamatszintet. A hosszú lejáratú futamidőknél a kamatok jelenlegi emelkedése egy beruházás esetén olyan kamatkockázatot jelent, melyet a vállalkozásoknak kezelniük kell. Erre jelent megoldást az NHP fix, melynek keretében elérhető hosszú, akár 10 éves futamidőre fixálható, alacsony kamatozású hitel” – mondta Toldi Balázs, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetője. A bank jelentős érdeklődésre számít, ezért már január másodikától elérhetővé tette a konstrukciót.

Az NHP fix legfontosabb paraméterei

  • A vállalatonként minimum 3 millió, maximum 1 milliárd forintos hitelösszeg csak forintban és csak új beruházásra – új és használt eszközök beszerzésére egyaránt – igényelhető, a lízinget is ideértve.
  • Fontos még tudni, hogy az adott beruházáshoz uniós támogatás is kapcsolódhat, forgóeszköz-finanszírozásra azonban egyáltalán nem, személygépkocsi-vásárlásra pedig csak kivételes esetben használható a konstrukció.
  • A keretből olyan vállalkozások is részesülhetnek, amelyek összfoglalkoztatotti létszáma meghaladja a kkv-besorolás felső határaként meghatározott 250 főt, de pénzügyi mutatóik tekintetében megfelelnek a törvényi meghatározásban szereplő határértékeknek.
  • Ágazati és regionális szempontból is rugalmas a program (például agráriumban tevékenykedő vállalkozások is igényelhetik, és egy régió sincs kizárva).
  • A törlesztésre vonatkozó szabály szerint pedig a tőkeösszeg 50 százalékát (5 évnél hosszabb hitel esetén), illetve 33 százalékát (5 éves vagy annál rövidebb futamidő és lízing esetén) kell a futamidő első kétharmadában visszafizetni.
  • A futamidő 3 évtől 10 évig terjedhet.
Hétszázmilliárd forint gondos, megértő gazdáját keresi
Egy közelmúltbeli pénzpiaci felmérés szerint közel negyvenezer hazai cég, közülük többnyire a legkisebb, egy-két fős vállalkozások tudnának még mintegy 700 milliárd forint hitelt igénybe venni, ám bizonyos okból mégsem teszik.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo