Indul az agrártámogatási szezon

Szerdán kezdődik az egységes kérelmek benyújtásának időszaka, a kérelmeken belül több mint 30 féle agrártámogatást lehet igényelni, összesen mintegy 400 milliárd forintnyi értékben. A kérelmek a Mezőgazdaság és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elektronikus felületén, ügyfélkapun keresztül nyújthatók be.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Pixabay

Czerván György, az agrárgazdaságért felelős államtitkár szerint elkészültek a szükséges jogszabályok, így az egységes kérelmet a gazdák április 1-jétől benyújthatják. Örömtelinek nevezte: dacára annak, hogy az uniós büdzsé az EU fennállása óta először csökken (2014-2020 között, a gazdasági válság miatt), a magyar agrár- és vidékfejlesztési támogatások 1,9 milliárd euróval, mintegy 600 milliárd forinttal nőnek. Az unió mostani költségvetésén belül az agrártámogatásokra (KAP-ra) fordítható pénzösszeg 11 százalékkal csökkent. Így Magyarország támogatottsági aránya a mostani uniós költségvetési időszakban az előző 2,4 százalékról 3,2 százalékra nő.

Az egységes kérelem benyújtása során a gazdáknak több újdonsággal is meg kell ismerkedniük, például a zöldítéssel, illetve a fiatal gazdák közvetlen támogatásának lehetőségével. De fontos - mutatott rá az államtitkár - a kistermelői átalány támogatási rendszer bevezetése is. Ez utóbbinál a szakemberek úgy vélik, hogy a regisztrált termelők (számuk körülbelül 180 ezer) mintegy a fele azt a rendszert választja majd. A termeléshez kötött támogatások rendszerét Magyarország szintén alkalmazni fogja, az eddigi 3,5 százalék helyett a továbbiakban 15 százalékos mértékben.

Gyuricza Csaba, az MVH elnöke arról beszélt, hogy az MVH felkészült az új (egységes) kérelmek fogadására.  Mint mondta, alapvetően három követelménynek kellett megfelelnie ezzel kapcsolatban a hivatalnak: a jogalkotás segítése, támogatása; a képzésekben való részvétel (például a 670 falugazdász felkészítése, akik a kérelem benyújtásához adnak segítséget a gazdáknak); továbbá az MVH-t az eddiginél gazdabarátabbá, átláthatóbbá kellett tenni, mivel a korábbiaknál bonyolultabb lesz a most alkalmazott támogatási rendszer. Ezért benyújtási időszakban folyamatos lesz a monitoring, és amennyiben gond adódik, azonnal jelzést kap az ügyfél - mondta az MVH elnöke.

A benyújtási határidő betartása - ez május 15. - fontos, mert csak így fizethető ki az októberi előleg. Bár az unió lehetővé tette, hogy egy hónappal meghosszabbítható legyen a benyújtási határidő, de ez veszélyeztetné az októberi előleg-kifizetést, ezért az MVH elnöke az eredeti benyújtási határidő betartására hívta fel a gazdákat.

További tájékoztatás az [email protected] e-mail címen kérhető! A beadással kapcsolatban felmerült kérdésekkel telefonon az MVH ügyfélszolgálatához a 06-1/374-3603, 06-1-/374-3604 telefonszámokon, elektronikusan a honlapon található „Kérdések / Kérdés feltevése” menüponton keresztül lehet fordulni, melyekre a hivatal munkatársai rövid időn belül válaszolnak.

Egységes kérelmet az a mezőgazdasági termelő nyújthat be, aki a támogatás alapjául szolgáló terület vonatkozásában jogszerű földhasználónak minősül.

Egyszerűbben védekezhetnek a gazdák
Könnyebbség a hazai gazdáknak: egyszerűbb lett a díjtámogatott biztosítás igénylése. Egy rendeletmódosításnak köszönhetően a biztosító is benyújthatja a gazdák helyett a kötvényeket az MVH részére.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo