Így juthatunk a világpiacra

Hogyan juthatunk a világpiacra? Például úgy, hogy egy nagyvállalat beszállítójává válunk. A költséghatékony működésre való törekvés és a piacok erőteljes globalizálódása együttesen vezetett oda, hogy ma a legtöbb multinacionális cég regionális partnereket keres.

Beszállítóvá válni nem kis kihívás: komoly beruházást, átgondolt cégvezetést, nemzetközi szintű minőségirányítást követel meg a cégektől, hiszen a multik kizárólag olyan beszállítói partnerekkel fognak együtt dolgozni, amelyek infrastruktúrában és volumenben is képesek folyamatosan kiszolgálni az igényeket. Cserébe viszont fontos számukra, hogy stabil megrendeléshez juttassák partnereiket, akik így nemcsak a hazai forgalmukra építhetnek, hanem akár a világpiacon is ismertté válhatnak.

Kép:Pixabay

A magyar exportban meghatározó nagy gyártók mintegy 30-35 százalékban magyar beszállítókkal dolgoznak. Ha beszállítóvá válunk, a felelősségünk is óriási: határidőre, megfelelő mennyiséget és minőséget kell szállítanunk. És ha valami gond van, akkor nemcsak a mi üzletünk úszik el, hanem a megrendelőnek is komoly kára származhat belőle: esetleg a teljes gyártói folyamat leáll. Ezért nemritkán a beszállítóknak felelősségbiztosítást is kell kötniük.

Így lehet megbízható a beszállító
Függetlenül attól, hogy az ember milyen típusú céget vezet, a beszállítóknak kulcsszerepe van a vállalat sikerességében. Ha létrehozunk egy megbízható rendszert, ami alapján lekövethetjük és értékelhetjük beszállítóink teljesítményét, azzal megtettük a legfontosabb lépést, hogy cégünk zavartalanul és a lehető legproduktívabb módon működjön – hangzott el a Framework Hungary Kft. ügyvezetője, Kohl Zsuzsanna által tartott előadáson.
Ha sikerült beszállítóvá válni, öt-tízéves fix szerződésre számíthatunk, tehát biztos bevételt, állandó piacot nyertünk. Adott esetben pedig a vevőnk külpiacai is megnyílnak előttünk anélkül, hogy mi egy fillért költenénk piackutatásra, külföldi marketingre. Íme, két példa: a „Lidl a magyar beszállítókért” programnak köszönhetően már száz fölött van a külföldi Lidlben kapható magyar termékek száma, a Tesco pedig a friss adatai szerint idén közel 5000 tonna első osztályú magyar dinnyét értékesít a szlovák, cseh és lengyel áruházakban. A globálisan ismert áruházláncok polcain lévő termékek iránt könnyebben alakul ki a bizalom, még akkor is, ha amúgy senki nem hallott arról a kis magyar cégről, amely az adott cikket gyártja.

Hogyan profitál a kkv a külpiaci megjelenésből?

Kipróbálhatja cégét és termékeit egy fokozottabb versenykörnyezetben.

A multinacionális vállalat stabil megrendelői hátteret és referenciát jelent.

Könnyebb kiegyensúlyozott termékportfóliót kialakítani, adott esetben beruházni. A beruházások támogatása néhány multi esetében része a beszállítói programnak.

A bankok is könnyebben adnak forrást, ha az üzleti terv mögé egy többéves, kiszámítható eladott mennyiséget ígérő beszállítói szerződést tudunk csatolni.

Lehet forrást szerezni
Az elmúlt években az állami ösztönzők hatására jelentősen javultak a vállalati hitelezés feltételei, így az exportőrök számára elérhető források is bővültek. Az Exportélénkítési Hitelprogram klasszikus forgóeszköz- és beruházási hitelein túl 2014-ben vezették be a lízing-refinanszírozás és az exportfaktoring lehetőségét. A korábban kizárólag az exportőröket hitelező Eximbank ma már az exportőröknek beszállító cégek számára is elérhetővé teszi kedvezményes kamatozású refinanszírozott konstrukcióit, miután az Országgyűlés megteremtette ennek a jogszabályi hátterét. A beszállítói konstrukció a magyarországi exportőrrel megkötött beszállítói szerződések teljesítést megelőző időszakát finanszírozza: a hitelen keresztül a kkv az előkészületektől a termelés, a készletezés szakaszán át, az exportőrtől származó árbevétel befolyásáig tartó időszakot finanszírozhatja. Az Eximbank a termékeket elsősorban olyan hazai kis- és középvállalkozásoknak kínálja, amelyek elemezhető működési és finanszírozási múlttal, magas hozzáadott értékkel valamint a bank számára elfogadható beszállítói szerződésekkel (magyarországi exportőrrel megkötött szerződésekkel) vagy megrendelésekkel rendelkeznek. A finanszírozás mértéke a magyarországi exportőrrel megkötött beszállítói szerződések áfa nélküli értékének maximum 85 százaléka lehet. A hitel biztosítékaként a kereskedelmi bank minden esetben kiköti a hazai exportőrrel fennálló szerződésből származó követeléseken alapított zálogjogot.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo