Így indítsunk fizetési meghagyásos eljárást

Az egyik leggyorsabb és legköltséghatékonyabb megoldás követelésünk érvényesítésére az elektronikus fizetési meghagyásos eljárás. Ellentmondás hiányában hónapokig tartó bírósági eljárás nélkül, akár három hét alatt jogerős végzéshez juthatunk.

Díjmentes és sok esetben hatékony eszköz a nem fizető partnerekkel szemben a fizetési felszólítás. A fizetési meghagyásos eljárás előtt nem kötelező, de érdemes megpróbálni így nyomást gyakorolni adósunkra. Fizetési felszólítás megírásához ebben a cikkünkben olvashat hasznos tanácsokat.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/1shots

A 2009. évi L. törvény megteremtette az elektronikus ún. "fmh" (fizetési meghagyásos)  eljárás lehetőségét. 2010. július 1-től kizárólag fmh eljárásban érvényesíthető a pénz fizetésére irányuló lejárt követelés, ha a kötelezettnek van ismert belföldi lakóhelye vagy tartózkodási helye, illetve székhelye, és ha összege az egymillió forintot nem haladja meg.

Az egymillió forintot meghaladó követeléseket is ebben az eljárásban célszerű érvényesíteni, hiszen a bírósági peres eljárásnál sokkal gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb peren kívüli eljárásról van szó – tájékoztat a Magyar Közjegyzői Kamara (MOKK). Ráadásul amennyiben a kibocsátott meghagyást ellentmondással határidőn belül nem támadták meg, annak ugyanolyan hatálya van, mint a jogerős ítéletnek.

Fizetési meghagyáshoz szükséges iratok
A követelés alapjául szolgáló minden iratot (pl. szerződés, számla, tartozás elismerő nyilatkozat stb) gyűjtsünk össze, beleérte a kötelezettnek esetleges küldött felszólításokat is. Ha nincsen semmilyen írásos bizonyítékunk, a fizetési meghagyásos eljárás akkor is lefolytatható, ilyen esetben egyéb bizonyítékok (pl. tanú) segíthetik az igényérvényesítést. Az eljáró ügyvéd ügyfél azonosításra köteles, ezért személyi azonosító okmányait, illetve cég esetén aláírási címpéldányát, vagy aláírásmintáját célszerű magunkkal vinnünk. Forrás: MOKK
Az eljárás menete

Az eljárás közjegyző mint hatóság előtt folyik. Jogi személyek (pl. cégek) csak elektronikus úton kezdeményezhetik az eljárást, amelyhez minősített elektronikus benyújtásra van szükség. Ez a gyakorlatban a papír alapú iratok szkennelését és (ha a törvény eltérően nem rendelkezik) minősített elektronikus aláírással, valamint  időbélyegzővel való ellátását jelenti. Esetükben papír alapon, szóban, vagy egyszerű elektronikus levélben (e-mailben) nem nyújtható be kérelem vagy ellentmondás. A minősített elektronikus aláírás szükségessége miatt ügyvédi  közreműködésre van szükség.

Meghatalmazás birtokában (hogy ezt hogyan írjuk meg, ahhoz itt adunk tanácsokat) az eljáró jogi képviselő önállóan állítja össze a kérelmet, és elektronikus aláírásával ellátva nyújtja be a Magyar Országos Közjegyzői Kamara e-fmh rendszerébe. A közjegyző három napon belül intézkedik az ügyben, a kötelezettnek postai úton kézbesíti a fizetési meghagyás kibocsátására irányuló kérelmet. Amennyiben a kötelezett részéről ellentmondás nem érkezik, úgy a követelés végrehajthatóvá nyilvánítja.

Mibe kerül?

A fizetési meghagyásos eljárásért eljárási díjat és ügyvédi munkadíjat kell fizetni. Az eljárási díj alapja a pénzkövetelés eljárás megindításakor fennálló, járulékok nélkül számított értéke (díjalap). Ha a fél egy eljárásban egy jogviszonyból eredő több igényét vagy több jogviszonyból eredő igényeit érvényesíti, a pénzkövetelés értékének megállapításakor - a járulékok figyelmen kívül hagyásával - az előterjesztett igények együttes értékét kell figyelembe venni.

Az eljárási díj mértéke az alapeljárásban 3 százalék, de legalább 5 ezer forint és legfeljebb 300 ezer forint. Az alapeljárásban a díj mértéke nem lehet kevesebb annyiszor 1000 forintnál, mint ahány fél van. Az eljárási díjat a jogosult az eljárás megindításakor köteles előlegezni, de a fizetési meghagyás által a kötelezett viseli végül a költségeit, azaz minden felmerült költséget (beleértve az ügyvédi díjat is) köteles megtéríteni a jogosultnak, ezen költségek ugyanis a végrehajtható meghagyás részévé válnak. Az ügyvédi munkadíj általában az eljárási díj mértékéhez igazodik, azonban rendszerint minimálisan egy órás díj felszámításával. Amennyiben a kötelezett nem teljesít önként, a végrehajtás elrendeléséért díjat kell fizetni, melynek mértéke a díjalap 1 százaléka, de legalább 5 ezer, legfeljebb 150 ezer forint. A végrehajtási díjat a végrehajtást kérő előlegezi és az adós viseli. A végrehajtási díjat végrehajtási költségként kell behajtani.

Amennyiben állandó gondja van a nem fizető ügyfelekkel, célszerű átalánydíjas megbízást adni az ügyvédi irodának, így fizetési meghagyásos ügyekben tartósan rendelkezésére áll a képviselő, és gyorsan reagál a fizetési késedelmekre.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo