Hogyan képzik alkalmazottaikat a cégek?

A képzés-fejlesztést érintő nehézségek ellenére a cégek továbbra is fejlesztik embereiket - derül ki egy nemzetközi tréning kutatásból. Magyarországon a válaszadók 90 százaléka vett részt valamilyen képzésen az elmúlt három évben. Jellemzően a hagyományos, tréner vezette tantermi tréningek állnak az első helyen, de az online távoktatás is terjed. Míg a szakmai képzések népszerűek, a menedzsment tréningek visszaestek.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A Cegos Csoport nemzetközi felmérésének eredményei alapján a hagyományos, tréner vezette tantermi tréningek maradtak az élen, amelyen a magyar válaszadók 98 százaléka vett részt, és ezzel arányait tekintve az ország a képzeletbeli első helyen végzett csakúgy, mint a coachinggal kiegészített tréning esetében is. A blended és online tréningeket tekintve a magyarok részvétele megfelel a nemzetközi átlagnak, sőt a vegyes módszertanú képzéseknél megelőzi a franciákat, a németeket és a spanyolokat is.

"Az e-learning és a vegyes módszertanú (blended) tréningtípusokra kapott magyar eredményeknél fontos kiemelni, hogy a válaszadók (a kutatás mintája) között nagyarányú az 1000 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégek alkalmazottai, akiknek sok esetben a nemzetközi cég saját online tananyagaihoz van hozzáférésük" - világított rá Boros István, a Cegos Kft. ügyvezetője. Hozzátette: ezen kívül sokszor találkoznak azzal a kérdéssel Magyarországon, hogy ki mit ért e-learning alatt. "Egyes források például az e-mailen átküldött pdf formátumú tananyagot is ide sorolják, amelyek valóban online formátumúak, de nézeteink szerint nem felelnek meg a tréning módszertanának, és nehéz egy fogalmi körben említeni azokkal az interaktív és felhasználóbarát e-learning tananyagokkal, amelyek megkönnyítik a tanulás folyamatát, segítik a tanultak memorizálását és az ismeretek elmélyítését" - fogalmazott.


Milyen különböző oktatási formákat vett igénybe az elmúlt 3 évben?

Az évről-évre elvégzett nemzetközi felmérés eredményei 3 százalékos növekedést állapítottak meg a vegyes módszertannál (tantermi képzéssel kombinált online távoktatás) a tavalyi évhez képest. A nemzetközi trendeket elemezve érdemes kiemelni a felhasználók számának komoly növekedését a legújabb tanulási formák esetében, nevezetesen a mobil eszközökön keresztüli tanulást (39 százalék szemben a tavalyi 9 százalékkal) és az oktatási célú játékok használatát (45 százalék a tavaly 15 százalékhoz képest).

A Cegos Csoport trénerképzésekért felelős tanácsadója, Laurent Reich, ezt a következővel magyarázza: "első olvasásra meglepőek lehetnek ezek az adatok, de könnyen megmagyarázhatóak az okos telefonok és a táblagépek (iPad, Samsung Galaxy Tab stb.) robbanásszerű elterjedésével. Ezek az eszközök lehetővé teszik, hogy bárhonnan és bármikor megkaphassuk a szükséges információkat akkor, amikor szükségünk van rájuk."

Magyarországon ezeket még kevésbé használják tanulásra: a mobil eszközöket a válaszadók 7 százaléka, míg a játékos formát 14 százaléka alkalmazza.

Jelentős a felettes vezető hozzájárulása a tréningekhez

A külföldi alkalmazottak több mint fele saját vezetőjétől kér tanácsot, amikor tréninget választ. Ezután következik a munkatársak véleménye és a céges intranet, míg a HR és tréning vezetők csak a negyedik helyen vannak. Magyarországon ezzel szemben az alkalmazottak első sorban hírlevelekből és szakmai vásárokon (69 százalék) tájékozódnak vagy közvetlenül a tréningszervezetektől (55 százalék). Személyes, szakmai véleményt elsősorban a HR vezetőtől kérnek (40 százalék), míg a közvetlen felettes (36 százalék) csak az ötödik a tájékozódási források sorában.


Honnan tájékozódik a képzési lehetőségekről?

Ezzel együtt a magyar válaszadók egyértelműen élvezik felettesük támogatását a tréningek kiválasztásánál (80 százalék) és a tréningen tanultak megvalósításában (76 százalék), amely értékek még némileg meg is haladják a nemzetközi átlagot (76 százalék a kiválasztásnál, és 72 százalék a megvalósításnál).

A személyes és szakmai fejlődés mindenek előtt

Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt, egyértelműen a személyes és szakmai fejlődés motiválja a legjobban a munkavállalókat a tréningrészvételben. A második és harmadik helyen a megfelelés a munkakör fejlődésének és a teljesítménynövelés áll.


Mennyire motiválják Önt az alábbi okok a tréningrészvételben?

Továbbra is a szakmai képzések állnak az első helyen

A magyar válaszadók 22 százaléka vett részt szakma-specifikus tréningen az elmúlt három évben. Nemzetközi viszonylatban ugyanez az érték 26 százalékos, és egyértelműen vezeti a témák sorrendjét. Második helyen a személyes hatékonyság fejlődésére irányuló és kommunikációs képzések állnak, amit Magyarországon a humánerőforrás, leadership és projektmenedzsment témakörök csoportja követ. A nemzetközi trendekben visszaesés figyelhető meg a menedzsment tréningek terén az előző évben végzett felméréshez viszonyítottan (13 százalék a 16 százalékkal szemben). Ugyanez az eredmény tükröződik a Cegos Csoport 2010 év végén folytatott nemzetközi kutatásában is, amikor 1500 vezetőt kérdeztek meg. Akkor az derült ki, hogy négyből egy menedzser egyáltalán nem részült vezetői tréningben.


Tapasztalt pozitív változást az elmúlt években az alábbi területeken?

Milyen pozitív változást látnak a munkavállalók a tréningek terén?

Amikor a tréningekkel kapcsolatos pozitív változásokra kérdeztek rá a szakemberek, kiderült, hogy a magyarok véleménye nagyrészt megegyezik a nemzetközi átlaggal, bár kevésbé tartják pozitívnak a változást a tréning karrierjükhöz való hozzájárulásánál, illetve a kapott tréningek hatékonyságánál, ahol csak az ötödikek az ország sorrendben. A megkérdezett szempontok közül a legpozitívabb változást a tréninglehetőségekben, a tréningek hatékonyságában és cégük elköteleződésében látják Magyarországon.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo