Hiába javul a hangulat, még mindig aggódnak a cégek

Folytatódott az elmúlt hónapban a globális vállalati szektor hangulatának javulása, de a koronavírus-járványhoz kötődő üzleti aggodalmak továbbra is jelentősek.

Sok piaci szereplő szerint a világgazdasági kilátásokat még mindig lefelé mutató kockázatok terhelik - áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics második negyedévi globális felmérésében.

A ház 157 nagyvállalat várakozásait vizsgálta. A körkérdésbe bevont cégek együttesen 6 millió alkalmazottat foglalkoztatnak, összesített éves forgalmuk hozzávetőleg kétezer milliárd dollár. Az Oxford Economics beszámolója szerint a válaszadók 70 százaléka derűlátóbb módon ítéli meg a világgazdasági kilátásokat, mint egy hónappal ezelőtt. A ház hangsúlyozza, hogy a tavalyi óta elvégzett összes felmérés jobb üzleti hangulatot jelzett, mint az eggyel korábbi vizsgálat. A mostani felmérés résztvevőinek 45 százaléka ugyanakkor enyhén, 4 százalékuk erőteljesen lefelé ható világgazdasági kockázatokat is érzékel. Az Oxford Economics előző havi vizsgálatában még 40, illetve 1 százalék érzékelte ugyanezt.

A legfőbb világgazdasági kockázatot a résztvevők 42 százaléka szerint az jelenti, hogy esetleg tartósan érvényben maradnak a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások. A felmérésbe bevont üzleti vállalkozások 29 százaléka elsődleges kockázati tényezőnek nevezte, hogy újabb koronavírus-variánsok bukkannak fel, és miattuk ismét országos kiterjedésű zárlatokat kell elrendelni.

(Fotó: depositphotos.com)

A ház szerint azonban az általánosságban javuló hangulat a lefelé ható kockázatokkal kapcsolatos üzleti aggályok közepette is egyre több piaci szereplőt késztet arra, hogy kifejezetten erőteljes világgazdasági növekedést valószínűsítsen idénre.

Az Oxford Economics beszámolója szerint az új felmérésbe bevont üzleti vállalkozások átlagosan egyharmados esélyt látnak arra, hogy a világgazdasági szintű hazai össztermék (GDP) 2021-ben 6 százalékot meghaladó ütemben növekszik. Ennek eredményeként az előző hónap óta 0,5 százalékponttal emelkedett az évre várt globális növekedési ütem középszintje is.

Ez a középérték ugyanakkor még mindig számottevően elmarad a ház saját várakozásától. A felmérésbe bevont vállalatok idei globális GDP-növekedési előrejelzéseinek középértéke 4,7 százalék, az Oxford Economics alapeseti prognózisa azonban 6,1 százalékos világgazdasági növekedést valószínűsít 2021-re.

A résztvevő cégek közül ugyanakkor markánsan, a három hónappal ezelőtti 17 százalékról 29 százalékra emelkedett azoknak az aránya, amelyek arról számoltak be, hogy üzleti aktivitásuk már visszatért a koronavírus-járvány előtti szintre. A növekedési pálya várható formájának megítélésében mindazonáltal kissé óvatosabbá váltak a felmérésbe bevont vállalatok.

Az Oxford Economics ismertetése szerint a kettős mélypontú recessziót jelentő W alakú növekedési pálya kialakulásától az előző hónapban mért 6 százalék után most a válaszadók 11 százaléka tart. Az L alakú, vagyis meredek visszaesés után hosszabb ideig tartó, alacsony szintű stagnálást mutató pályától tartó üzleti vállalkozások aránya a márciusi 7 százalékról 13 százalékra emelkedett.

Az előző hónaphoz hasonlóan most is 30 százalék azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek U alakú - vagyis a visszaesés után enyhe ívű irányváltással fokozatos növekedésbe forduló - pályát jósolnak.

A befejezetlen V vagy négyzetgyökjel alakú ívet - vagyis a hirtelen zuhanás után éles váltással meredek növekedésbe átforduló, de utána a járvány előttinél alacsonyabb szintre beálló növekedési pályát - valószínűsítő válaszadók aránya 39 százalékról 30 százalékra csökkent. A teljes V alakú, vagyis a zuhanás után éles szögben tartósan felfelé induló növekedésre viszonylag kevesen, 13 százaléknyian számítanak az Oxford Economics friss felmérése szerint.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo