Gazdálkodók! A héten be kell jelenteni az árvízkárt!

A 2013. júniusi dunai árvízi védekezést követő helyreállítási feladatvégzés részeként megkezdődött az elöntéssel érintett mezőgazdasági területek és károk felmérése. A kárbejelentéseket legkésőbb 2013. június 24-ig a falugazdásznál személyesen tehetik meg az érintettek a NÉBIH honlapjáról is letölthető adatlap kitöltésével.

Még megbecsülni sem lehet az árvíz okozta károkat – Kép: MTI-fotó: Krizsán Csaba

A lehetőséggel azon termelők élhetnek, akiknek mezőgazdasági területét elöntési kár vagy a védekezéssel, mentéssel, magas vízállással kapcsolatosan másodlagos kár érte. A kárfelmérés kiterjed az ártéren és az azon kívül elhelyezkedő mezőgazdasági területekre (gyep, rét, legelő, kaszáló, szántó, kertészeti kultúrák).

Káreseménynek tekinthető az árvíz által okozott közvetlen elöntési kár, valamint annak közvetett hatásai is, például a védekezés, mentés során bekövetkezett taposási kár, a magas vízállás hatására kialakult belvízkár (fakadóvíz, átszivárgás, buzgár, talajvízszint-emelkedés), valamint a menekülő vad által okozott kár.

Fontos, hogy a 2013. évi dunai árvíz kárfelmérése során tett bejelentés nem helyettesíti az agrár-kockázatkezelési rendszerben előírt kárbejelentést.

Az „Árvíz 2013 – adatszolgáltató lap” itt elérhető!

Százmilliárdos kárt okoz az időjárás

Évente mintegy 100 milliárd forintos árbevétel-kiesést okoz a kedvezőtlen időjárás a magyar mezőgazdaságnak – mondta Poprády Géza, a VM közigazgatási államtitkára, aki szerint a mezőgazdasági tevékenység számos kockázatot rejt magában, és ezek közül az egyik legjelentősebb tényező az ember által nem befolyásolható elem, a szélsőséges időjárás. A díjtámogatott biztosításokat mégsem veszik igénybe a termelők.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo