A tényállás szerint a munkavállaló ügyvédjelöltként állt a munkáltató ügyvédi iroda alkalmazásában. 2010. augusztus 9-étől 13-áig a munkáltató szabadságot engedélyezett részére. A munkáltató 2010. augusztus 8-án (vasárnap) 6 óra 40 perc körüli időpontban telefonon hívta a munkavállalót, és arra kérte, hogy másnap, a szabadságának első napján bizonyos feladatok elvégzése céljából jelenjen meg a munkahelyén. A munkavállaló a kérésnek eleget tett, és hétfőn hajnali 4 órától 8 óra 20 percig a megyei rendőr-főkapitányságon a munkáltatót helyettesítve kirendelt védőként járt el, majd a munkahelyén megkezdte a munkáltató által korábban megjelölt feladatok elvégzését. A munkavállaló a déli órákban még elvitt egy iratot a Vám- és Pénzügyőrségre a munkáltató utasítására, majd a munkáltató könyvelőjének átadott 10.000 forint könyvelési díjat, amelyből 400 forintot visszakapott. A munkavállaló ezt követően már nem ment vissza az ügyvédi irodába, megkezdte a részére engedélyezett szabadság letöltését - ismertette az esetet Kártyás Gábor munkajogász, az Adó Online-on megjelent cikkében.
A munkáltató a történtek után rendkívüli felmondással megszüntette a munkavállaló munkaviszonyát. Az indokolása szerint a munkavállalónak azért kellett a szabadsága első napján a munkahelyén megjelennie, hogy egy korábban rosszul összeállított fellebbezést kijavítson, és a szabadsága előtt be nem fejezett ügyeket intézze el. 2010. augusztus 9-én 10 órakor megjelent az ügyvédi irodában a munkavállaló barátja, aki hangosan kiabált a munkáltatóval, amiért a munkavállaló berendelte a szabadsága alatt és emiatt hétvégén telefonált. A munkavállaló fennhangon kérte a munkáltatójától, hogy legközelebb munkaidőben jelezze, ha valamit akar. Az esetleges jövőbeli hasonló magatartás megrendítheti az ügyfelek bizalmát, sértheti az iroda jó hírnevét. A munkavállaló a cselekményére magyarázatot nem adott, megbánást nem tanúsított. Az indokolás arra is hivatkozott, hogy a munkavállaló az utasításokat több alkalommal nem hajtotta végre, a munkahelyéről engedély nélkül távozott, illetve igazolatlanul volt távol. A munkáltató többször figyelmeztette amiatt, hogy nem tartotta be a munkavégzésre vonatkozó utasításokat, a beadványokat egyáltalán nem, vagy nem megfelelő módon készítette el. A munkáltató azt is sérelmezte, hogy a munkavállaló elszámolási kötelezettségét nem teljesítette, a részére átadott 10.000 forintból visszajáró 400 forintot nem adta át.
A munkavállaló a rendkívüli felmondással szemben bírósághoz fordult, és kérte annak megállapítását, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát. Ezen túlmenően az irodában maradt ingóságai (a talárja és a bögréje) kiadására is kérte kötelezni a munkáltatót.
A végül a Kúria elé került ügyben a bíróság mindenekelőtt rámutatott, hogy a munkáltató nem jelölt meg olyan körülményt, amely alapján jogszerűen szakíthatta volna meg a munkavállaló szabadságát. Erre ugyanis csak akkor van lehetőség, ha azt a munkáltató működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok vagy kivételesen fontos gazdasági érdek indokolja. Nem helytálló az arra történő hivatkozása sem, hogy a munkavállalónak a szabadság első napján a munkaidő végéig rendelkezésre kellett volna állnia, és ezért a munkahelyéről engedély nélkül távozott el. A munkáltató a szabadság megszakításával kapcsolatos jogszerűtlen eljárására nyilvánvalóan nem alapozhat további jogot.
A rendkívüli felmondásban hivatkozott további körülmények kapcsán a bíróság kifejtette, hogy a tanúvallomások alapján a munkavállaló nem tudott előre arról, hogy barátja mire készül, aki eredetileg csak egy számlát akart elkérni a munkavállalótól, ezért ment be az ügyvédi irodába. Az, ha a munkavállaló magából kikelve ordít a felettesével, valóban rendkívüli felmondás indokát képezheti, jelen esetben azonban ilyen nem történt, ezt a rendkívüli felmondás sem tartalmazta. A munkavállaló megjegyzése, hogy a munkáltató utasításának – különös, rendkívüli körülmény hiányában – munkaidőben történő közlését kéri, szintén nem tekinthető jogellenesnek.
A per során a munkáltató a szóban forgó szabadságnapon történteken túlmenően egyetlen konkrét esetet sem jelölt meg, amikor a munkavállaló igazolatlanul távol lett volna a munkahelyétől, ugyanígy nem volt konkrét tényelőadása arra vonatkozóan sem, hogy a munkavállaló munkájával milyen problémák voltak korábban. A munkáltató azt sem tudta bizonyítani, hogy a könyvelőtől visszakapott 400 forinttal a munkavállalónak még aznap el kellett volna számolnia. A Kúra ezzel szemben arra következtetett, hogy a munkavállaló ezzel az összeggel nyilvánvalóan el akart számolni, mivel később levélben kérte az összegnek a részére járó munkabérbe történő beszámítását. Összességében ezért a munkáltató rendkívüli felmondása – megfelelő indokolás hiányában – jogellenes volt.
Az ügy egyik fontos tanulsága, hogy a szabadság megszakítása nem alkalmazható büntetésként, nem szolgálhat arra, hogy a munkáltató így javíttasson a munkavállalóval ki egy véleménye szerint rosszul elvégzett feladatot. Ez önmagában nem minősül kivételesen fontos gazdasági érdeknek vagy a munkáltató működését közvetlenül és súlyosan érintő oknak sem.
Másfelől, a sorok közül jól kirajzolódik a felek közötti „meghitt rosszviszony”. Egyrészt, a munkáltató valóságos panaszáradatot fogalmazott meg a rendkívüli felmondásban, ezeknek azonban a bíróság előtt semmilyen tényszerű alapját nem tudta adni. Másrészt, a szabadság előtti feladatok befejezése megfelelő munkaszervezéssel biztosan megoldható lett volna, és olyan körülményt is nehéz elképzelni, ami miatt csak vasárnap hajnalban közölhető a munkavállalóval, hogy másnap reggel mégse kezdje meg szabadságát. Végül, a felek olyan követeléseket is a perben kívántak érvényesíteni, amelyet normális munkakapcsolat mellett közvetlenül is rendezhettek volna.
Természetesen jogi úton is kikényszeríthető, hogy a volt munkáltató adja vissza az irodában hagyott bögrét, vagy a munkavállaló fizesse vissza a nála maradt 400 forint visszajárót, ám ezek rendezésére aligha a bírói út a racionális választás. A rendkívüli felmondásban megfogalmazott indokok valóságát és okszerűségét a nyilatkozatot tévő félnek kell bizonyítania. Az érzelmi túlfűtöttségben megszövegezett, így a bizonyítás próbáját ki nem álló indokolással viszont a biztos pervesztességbe rohan a munkáltató.
