Elszállhatnak a cégek költségei

Egészen pontosan 15 százalékkal nőhetnek a kis- és közepes vállalkozások költségei jövőre.

A GKI Zrt. 2021 decemberében, a minimálbér emelés és az energia árak emelkedésének vállalati szektorra gyakorolt hatásainak pontosabb megértéséhez közel ezer, nem mezőgazdasági, 4 fő feletti kis és középvállalkozás megkérdezésével reprezentatív felmérést végzett.

A megkérdezett vállalatok közül 838 válaszolt a feltett kérdésekre. Mint ismert, 2022. január elsejétől a bruttó minimálbér 200 ezer forint, garantált bérminimum pedig bruttó 260 ezer forint lesz (nettó 133, illetve 173 ezer forint). Továbbá az elmúlt év során meredeken emelkedtek az energia hordozók árai, ez a tendencia a vállaltok véleménye szerint továbbra is kitart majd, amely folyamat jelentősen növeli a jövőévi költségeiket.

Ezeknek a költségnövelő hatásoknak az eredményeképpen a 4 fő feletti magyar vállalkozások átlagosan 15 százalék-os költségnövekedéssel számolnak 2021-ről 2022-re, ebből 7 százalék-ot tesz ki a minimálbér és garantáltbérminimum 2022 évi emelése. Ez jelentős növekedés, amit végsősoron a fogyasztók fognak megfizetni, így ez akár tovább gyorsíthatja, a már jelenleg is magas (6 százalék feletti) inflációt Magyarországon. A vállalkozás mérete szerint kicsi az eltérés (a legkisebb költségnövekedést a középvállalatok (13 százalék), a legnagyobbat pedig a kisvállalatok várják (17 százalék).

Átlag alatti költségnövekedéssel számolnak a kereskedelem és javítás szektorban (12 százalék), míg. átlag felettivel az építőiparban (15 százalék), a feldolgozóiparban és az üzleti szolgáltatások szektorban (17-18 százalék).

Átlag alatti költség növekedést várnak a Fejér, Nógrád, Tolna és Pest megyei vállalkozások. Ezzel ellentétben átlag feletti költség növekedésre számítanak a Bács-Kiskun, Békés és Veszprém megyei vállalkozások.

 

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo