Egyre kevésbé tudnak a fiatalok pénzt félretenni

Az idei első negyedévben alig 50 százalékuknak volt tartaléka, szemben az előző negyedéveket jellemző 56-60 százalékos aránnyal - derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült, a 19-29 éves fiatalok pénzügyi helyzetét vizsgáló felmérésből. A megtakarítással rendelkező fiatalok közül tízből négy mindössze egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik. 

A kutatás egyik tanulsága, hogy a már iskolába járó diákoknak idejekorán meg kell tanulniuk milyen fontos a megtakarítás. Bármikor adódhat ugyanis olyan helyzet, amikor hirtelen nagyobb kiadással szembesülnek. A takarékoskodáshoz a közeledő húsvéti ünnep jó apropót nyújt, hiszen sok családban ilyenkor a fiatalok a családtagoktól pénzt kaphatnak.

Emellett a tanév vége is közeledik, már érdemes tervezni a diákmunkát és az abból származó bevétel sorsát. Az összespórolt pénzből okostelefont, notebookot, vagy esetleg nyaralást, fesztiváljegyet is lehet finanszírozni. 

Rosszabb lett az összkép

A K&H ifjúsági indexéhez készült első negyedéves reprezentatív felmérése szerint a 19-29 éves fiatalok mindössze 49 százaléka rendelkezett valamilyen megtakarítással. Tehát a középiskolai éveket már maguk mögött tudó, felsőoktatási intézményben tanuló vagy már állásban lévő fiatalok kevesebb mint felének van tartaléka. Ez jelentős csökkenés a felmérés korábbi negyedévekben született eredményeihez képest, 2021 eleje óta ugyanis 56-60 százalékuknak volt megtakarítása. A csökkenésben szerepet játszhatott, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megemelkedett árak és emiatt nőttek a fiatalok mindennapi kiadásai.


 
A kutatásból kiderül az is, hogy a megtakarítással rendelkező fiatalok közel 38 százaléka mindössze 1 hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik, vagyis ennyi ideig tudja finanszírozni az életét mindenfajta bevétel nélkül. Közel 23 százalékuknak 3 hónapra, 26 százalékuknak legfeljebb fél évre és csupán 13 százalékuknak van legalább egy évre elegendő tartaléka.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo