Dühösek a taxisok a netes autómegosztókra, tüntetnek Romániában

Több száz taxis sorakozott fel járművével szerdán a bukaresti parlament, illetve a kormány székháza előtt, tiltakozásul az internetes fuvarmegosztó cégek szerintük tisztességtelen konkurenciája ellen.

A taxisok egyebek mellett azt sérelmezik, hogy míg az ő működésüket számos engedély beszerzéséhez kötik, és alapfeltétel a kizárólag személyszállításra használt, 10 évnél nem régebbi gépkocsi, addig - az utasok és autósok egymásra találását segítő - internetes alkalmazásokat működtető cégekre sokkal lazább szabályok érvényesek, szinte bárki üzletszerű személyszállításra használhatja autóját.

Szigorítást várnak (Kép: Wikimedia)
Szigorítást várnak (Kép: Wikimedia)

Másfelől, míg Bukarestben tízezer taxinak van működési engedélye a városházától, a fuvarmegosztó cégek kötelekében "alternatív személyszállítással" pénzt kereső autósok számát elvileg semmilyen jogszabály nem korlátozza. A taxisok szerint a helyi piac "ostrom alatt áll", senki nem ellenőrzi, hogy az Uber és a Bolt hány sofőrt hoz más térségekből a fővárosba. Azt követelik, hogy a fuvarmegosztó cégek járműveinek számára is vezessék be a taxisokra érvényes korlátozást, amely 1000 lakosonként legfeljebb 4 taxisengedélyt tesz lehetővé.

A taxisok a fuvarmegosztók által használt "dinamikus tarifarendszer" betiltását is követelik: amikor ugyanis bármilyen fennakadás van a bukaresti tömegközlekedésben, akkor a fuvarmegosztóknál azonnal a szokásos duplájára, sőt háromszorosára emelkednek a tarifák, a taxik iránti megnövekedett keresletet viszont a taxisok nem tudják kamatoztatni.

Romániában 2018-ban számolták fel az internetes fuvarmegosztók működésével kapcsolatos korábbi joghézagot. Az akkor hatályba lépett - utóbb a parlament által is megerősített - sürgősségi kormányrendelet a fuvarmegosztó cégeknek előírja, hogy évente megújított műszaki engedélyt váltsanak ki internetes alkalmazásaikra a távközlési minisztériumtól, továbbá az általuk foglalkoztatott gépkocsivezetőknek és járműveiknek is egy sor feltételt kell teljesíteniük.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo