A termelők így szeretnék 80 százalékra növelni a magyar zöldségek arányát a boltokban

A zöldségeknél továbbra is nagyon erős az importnyomás, azaz sok termék az unión kívülről, például Észak-Afrikából érkezik. Holott a szezonban a magyar termelők el tudják látni a vásárlókat paprikával és paradicsommal, ráadásul ezeknek még az ökológiai lábnyoma is jóval kisebb.

Termálvíz, napelemek és biológiai növényvédelem

A helyben termelt zöldségek fontos előnye, hogy a rövidebb ellátási láncok miatt jóval kisebb ökológiai lábnyommal is rendelkeznek, mint a messziről szállított társaik. Ráadásul ezeket magasabb érettségi fokon tudják leszedni, ezért ízletesebbek is.

A fenntarthatóságra a DélKerTÉSZ termelői is nagy hangsúlyt fektetnek: a fosszilis energiát közel 80 százalékban kiváltották, folyamatosan épülnek a napelemek, hőszivattyúk, korszerűsítik a fóliákat, illetve biológiai növényvédelemmel védik a zöldségeket. Szentes fontos hajtató körzet, ennek az innovatív termesztési formának köszönhetően szabályozott környezetben, precíz, szinte izolált környezeti viszonyok mellett – többek között termálvízzel fűtött zöldségházakban – tudnak a zöldségek fejlődni. Az időjárás hatásai alól azonban így sem tudják teljesen függetleníteni magukat a termelők. A forróságban például a zöldségházakban szükség van megfelelő szellőztetésre, párásító berendezésekre, árnyékolásra, automata öntözőberendezésekre, extrém forróságban pedig akár lassan már Magyarországon is felmerülhet az igény a hűtésre.

Az ízletes hazai
Az ízletes hazai
Fotó: DélkerTÉSZ

A fenntartható, minőségi termeléshez pedig a hatékonyság javítása is fontos, ezért közel 3 milliárd forintos beruházással jött létre a szövetkezet új logisztikai csarnoképülete, és biztosítja azt, hogy a vásárlókat még hatékonyabban tudjuk kiszolgálni. Az új csarnok teljes alapterülete ezzel szemben több mint 10 ezer négyzetméter, és része hat – négy nagyobb és két kisebb – hűtőtároló, amelyek összes területe 5060 négyzetméter.

Véleményvezér

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.
Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos

Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos 

Kísértetvasútállomás Csisztapusztán.
Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket

Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket 

Immár sehol nincsenek biztonságban az orosz katonák és hadi eszközök.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo