A székhelyszolgáltatás valós piaci igényeket kielégítő szolgáltatás, az valamennyi fejlett vállalati kultúrával rendelkező országban ismert. Székhelyszolgáltatást főként azon vállalkozások vesznek igénybe, amelyek magyarországi működéséhez nem szükséges feltétlenül fizikai irodával rendelkezni, vagy amelyek úgy gondolják, hogy adminisztratív teendőiket egy professzionális szolgáltató hatékonyabban képes ellátni.
Bejó Ágnes, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvédje felhívja a figyelmet, hogy míg a köznyelvben a székhelyszolgáltatót igénybe vevő cégeket sokszor azonosítják a fantomcégekkel, ez korántsem igaz. Sőt, a székhelyszolgáltatás igénybe vételével ezen cégek pont azt érik el, hogy – ellentétben a fantomcégekkel – a székhelyükön elérhetők legyenek. Sokszor több milliárdos vagyonok futnak keresztül székhelyszolgáltatóknál bejegyzett cégeken – nem egyszer abból a célból, hogy a multinacionális vállalatcsoportok ki tudják használni Magyarország nemzetközi adóelőnyét (amelyet a magyar kormány többször is legitim célként határozott meg).
Egyre szigorodó követelmények
Az utóbbi években a kormányzat számos olyan intézkedést hozott, amely megnehezítette, vagy bizonyos szereplők számára kifejezetten megtiltotta székhelyszolgáltatás nyújtását. Így pár évvel ezelőtt az ügyvédi irodákat kizárták abból a körből, akik székhelyszolgáltatást nyújthatnak, idén év elejétől pedig az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései módosultak: egyrészt a székhelyszolgáltatás igénybe vétele bejelentési kötelezettség alá került, másrészt ilyen szolgáltatás igénybe vétele indok lehetett arra, hogy az adóhatóság az adózót ún. „kockázatos adózónak” minősítse. A módosítások mögött meghúzódó indokolás szerint a székhelyszolgáltatás igénybe vételét sokszor a hatósági ellenőrzés és felügyelet megnehezítése, ellehetetlenítése motiválta.
Idén júliustól azonban a minisztérium egy újabb csavart tett a történetbe, amely lényegében ellehetetleníti Magyarországon a székhelyszolgáltatás professzionális működését.
Nincs ingatlan tulajdon – nincs székhelyszolgáltatás
Míg az új jogszabály a székhelyszolgáltatók működésére vonatkozó számos új rendelkezést vezet be július 1-jétől (így például kizárja a határozott időre kötött szerződéseket, előírásokat tartalmaz az iratkezelésre és a küldemények átvételére vonatkozólag stb.), addig egyszersmind komoly jogi feltételhez is köti a székhelyszolgáltatást. Eszerint székhelyszolgáltatás alapjául a jövőben csak olyan ingatlan szolgálhat, amely a székhelyszolgáltató kizárólagos tulajdonában áll, vagy amelyre a szolgáltató használati jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. Meglévő székhelyszolgáltatásoknál ezt a szabályt szeptember 1-jétől kell alkalmazni.
A legtöbb professzionális székhelyszolgáltató azonban Magyarországon bérelt irodában nyújtja ezeket a szolgáltatásokat. Valamennyi olyan, nemzetközi szinten működő, elismert, adott esetben tőzsdén is jegyzett társaság, amely külföldön is hasonló szolgáltatást nyújt, ma Magyarországon irodát bérel, és ezen irodában szolgálja ki multinacionális, nagyvállalati ügyfélkörét. Mivel az irodája tekintetében tulajdonjoggal nem rendelkezik, így a jövőben ki lesz zárva a székhelyszolgáltatás-nyújtás lehetősége alól.
Bejó Ágnes szerint, nem nyújt valós alternatívát a jogszabály által említett használati jog bejegyezhetősége sem. Egyrészt erősen kétséges, hogy az általában nagy, multinacionális beruházók tulajdonában lévő irodaépületekre azok tulajdonosa lehetővé tenné-e egy mindenki számára látható teher bejegyzését. Másrészt azonban kifejezetten a Ptk.-nak a használati jogra vonatkozó rendelkezései lehetetlenítik el ezt a megoldást: eszerint ugyanis a használati jog egy olyan jellegű jogosultság, amely nem átruházható és nem is engedhető át. Így, írja a Ptk. magyarázata, a használati jog jogosultja nem biztosíthat székhelyet más vállalkozásnak.
És mindezt miért?
Az új szabályozás várhatóan ellehetetleníti azokat a székhelyszolgáltatókat, akik ezen tevékenységüket bérelt ingatlan használatával, minőségi szolgáltatást nyújtva folytatták. Természetszerűleg merül fel a kérdés, hogy mi volt az említett szabály mögött meghúzódó jogalkotó cél? Mi lehet annak az indoka, hogy a szabályozás eredményében éppen azokat szolgáltatókat lehetetleníti el, akik működését üzletpolitikailag ténylegesen indokolható, racionális szempontok igazolnák? Sajnálatos módon a rendelethez indoklás nem tartozik, így ezek a kérdések egyelőre megválaszolatlanul maradnak.
