Az olcsóbb jegyek végül mindig drágábbak

Repülőjegyet venni olcsón és okosan – egyre nehezebb. A légitársaságok mind több szolgáltatásért kérnek külön pénzt, de aki utánanéz, így is megtalálhatja a számítását.

 

Mint tudjuk, eltűnt már a korszak, amikor a repülésnél három díjból választhattunk: economy, business és első osztály. Nem csak a fapadosok, a velük versenyző régi társaságok is rájöttek arra, hogyan lehet olcsó jegyeket kínálni úgy, hogy az utas végül mégiscsak többet fizessen...

Az USA-ban az American Airlines volt az első, ahol külön kellett fizetni a feladott csomagért, azután náluk és a többieknél, jöttek az újabb ötletek: ha fizetsz, elsőnek szállhatsz be, kiválaszthatod előre a helyedet, használhatod a wi-fit, és a többi.

Így ha valaki az utazási portálok alapján választ ki egy olcsónak látszó jegyet, nem biztos, hogy a legjobban jár. A portálok ugyanis általában nem tájékoztatnak arról, hogy az a bizonyos legolcsóbb lehetőség mit tartalmaz és mit nem – például, hogy már a feladott csomagért, vagy akár a gépre kézben felvitt táskánk elhelyezéséért külön kell majd fizetni.

A szakértők ezért azt javasolják: menjünk inkább a légitársaságok honlapjára, ott kiderül, mit tartalmaznak a különböző kategóriájú és árú jegyek, így nem érhet bennünket utólag meglepetés.

Gondoljunk arra, hogy nem egyszerűen repjegyet, hanem szolgáltatást vásárolunk – és válasszuk a lehetőségekből azt, amire szükségünk van. Így nem nagy öröm egy olcsóbb jegy, ha azt jelenti, hogy két kisgyerekünk vagy a párunk a gép másik részén ül majd – vagy hosszú emberként szűk ülésbe szorulva kell órákat töltenünk...

A cégek egyébként az utasadatok alapján pontosan tudják, mik a keresett szolgáltatások és ennek megfelelően alakítják áraikat. Az új módszer milliárdokkal növeli bevételeiket, de úgy látják, végül az utas is jól jár: a profitból fejleszthetik a

Szuperluxus: így repülnek a dollármilliárdosok
Luxusautót vásárolni ma már nem kunszt, bármelyik valóságshow-sztár vagy celeb megteheti. A gazdagság igazi státuszszimbólumává a magánrepülőgépek váltak.
gépparkot, a földi kiszolgálást, a repülőterek kényelmét.

Ami tény – de aligha vigasztalja az utast, aki órákat tölthet a képernyő előtt, amíg megtalálja a legjobb megoldást. Ez annál nehezebb, mert alig van két társaság, aki ugyanazt értené az egyes jegyfajták alatt... (N.Y.Times(

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo