Árcédulák az irodapiacon - mivel számoljanak az építkező cégek?

Míg egy sztenderd iroda kialakítása négyzetméterenként 586 eurót igényel, egy prémium helyiség esetén 836 eurós, luxusiroda esetében pedig 1268 eurós költségvonzattal érdemes kalkulálni, amit a nem beépülő költségek tovább növelnek – derül ki a CBRE útmutatójából.

A világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan- és befektetési vállalata 2021-ben is publikálta a magyar piacra fókuszáló Fit-Out Cost Guide kiadványát, melyből az új irodák költségein felül az építési projektek megfelelő ütemezésével, valamint az új munkahelyi és munkavégzési trendekkel kapcsolatos legfontosabb szempontokat is részletesen ismerteti.

Új munkahelyi és munkavégzési trendek a világjárványt követően

A járvány jelentősen átformálta a dolgozók hozzáállását a munkához, a vállalatok ebből kifolyólag folyamatosan keresik a lehetőségeket, hogy a tapasztalatokból kiindulva javítsák a munkavállalói élményt, és csökkentsék a vállalat ökológiai lábnyomát. Új munkahelyi stratégia kialakítása esetén az alábbi fontos szempontokat szükséges figyelembe venni: a munkavégzés helye, az irodai tér kialakítása, és a változtatások szükségességének reális mérlegelése. Az elmúlt évben számos cég tapasztalta a rugalmas munkavégzés előnyeit: a nagyvállalatok 87 százaléka alkalmazza a hibrid modellt, melyben a munkavállalók megosztva dolgoznak az irodában és otthonukban.

(Kép: Pixabay)

A stratégia kialakításához azonban fontos olyan modellt választani, amely a dolgozók képességeinek, igényeinek és feladatainak egyaránt megfelel. A CBRE kutatásai alapján a munkavállalók szerint az irodai munka legfőbb előnye a személyes találkozás lehetősége, és fontos szempont, hogy a dolgozók otthonában nem feltétlenül áll rendelkezésre munkavégzés szempontjából ideális terület. Ebből kifolyólag az egyéni és a közös munkaterületek arányának helyes meghatározásához a munkáltatóknak fontos szem előtt tartaniuk a foglalkoztatottak igényeit és a különböző munkamódszereket.

Az új munkahelyi trendek hosszú távú hatásai egyelőre nem meghatározhatók, azonban a munkáltatók számos eszközhöz folyamodhatnak a kockázat minimalizálása érdekében: a hasonló profilú vállalatok által alkalmazott modellek vizsgálata, a munkavállalók igényeinek objektív felmérése és az alkalmazottak új munkakörnyezettel kapcsolatos képességeinek fejlesztése egyaránt hatékony módszerek, melyek segíthetnek a hosszú távú döntések kialakításában.

A sztenderd kialakítástól a luxuskategóriáig

A CBRE útmutatójában három iroda-kategória (sztenderd, prémium, luxus) kialakításának nélkülözhetetlen elemeit és azok költségeit foglalta össze. A kialakítás legdrágább elemei közé tartoznak az épületgépészeti munkák (ami kategóriától függően 180 és 290 euró közötti fajlagos költséggel jár) valamint az épületvillamossági és tűzjelző rendszer kialakítási munkák, ami mindhárom kategória esetében közel azonos (négyzetméterenként 121, 124, illetve 126 euró). A beépíthető eszközök kapcsán a legnagyobb eltérés a világítás esetében figyelhető meg: egy sztenderd iroda esetében mindössze 16 eurós, prémium irodák esetében 78 eurós, a luxuskategóriánál pedig akár 195 eurós is lehet a fajlagos költségvonzat.

A közepes tételek közé tartozik a festés és a falburkolás, az álmennyezet kialakítása, az üveg és mobil válaszfalak beépítése, az álpadlókialakítása (mely minden kategória esetén egységesen 80 euró), a padlóburkolás és a szőnyegezés költsége és az ügyfelek igényei által személyre szabott egyedi bútorasztalos munkákkal járó kiadás. A legkisebb költségvonzattal járó tételek az ajtók és a beltéri árnyékolók felszerelése, az organizációs és takarítási költségek, valamint a gipszkartonfalak kiépítése.

(Forrás: CBRE)

Az útmutató a kialakítási költségeken felül a bérlő specifikus kiadásokat és nem beépülő költségeket is részletezi: ide tartozik a mobil bútorok vásárlása, az audiovizuális, beléptető és IT hálózat kiépítési költségei (televíziók és kommunikációs eszközök), a tervezői és szakértői díjak. Az alapkiadásokkal szemben a nem beépülő költségek esetén lényegesen nagyobb kihívást jelent definiálni a három kategóriát, mivel ezeket jobban befolyásolják az egyéni ügyféligények és preferenciák - fejtette ki Harangi Barna László, a CBRE Magyarország társigazgatója és projektmenedzsment vezetője.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo