Altató- és lélegeztetőgépek közbeszerzésével trükköző cégek buktak le

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 670 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, amiért négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert - közölte a versenyhatóság.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A GVH vizsgálata feltárta: a magyar altató- és lélegeztetőgép-piac jelentősebb szereplői, a Dräger Medical Kft., a GE Hungary Kft. és forgalmazója, az Aladdin Medical Kft., valamint a HOGE Orvosi Műszer Kft. még jóval a járvány előtt, 2015-ben megállapodtak a verseny korlátozásáról egy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által tervezett, 6 milliárd forintos központi eszközbeszerzésen.

670 millió forintos bírság lett a vége (Fotó: depositphotos.com)

Az eljárás megállapította, hogy a tervezett tenderrel a cégek - kezdetben külön-külön folytatott - lobbitevékenysége egy idő után jogsértő egyeztetésekbe csapott át. Ezek során a vállalatok megállapodtak egymással a beszerzés nagyságrendileg 40-40-20 százalékos arányú felosztásáról, valamint a részletes ajánlati áraikról, amelynek bizonyítékait a versenyhatóság a helyszíni kutatások során több résztvevőnél is megtalálta. A cégek úgy tervezték megvalósítani a megállapodásukat, hogy a felosztással kedvező irányba befolyásolják a közbeszerzési kiírást.

A jogsértés miatt a GVH versenytanácsa 669 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásokra. A döntés tekintettel volt a vállalatok pénzügyi teljesítőképességére és arra is, hogy közülük több kis- és középvállalkozásnak minősül. A nemzeti versenyhatóság bírságcsökkentő körülményként vette figyelembe, hogy az érintett cégek egyike - a Dräger Medical Kft. - egyezségi eljárás keretében elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és belső vállalati megfelelőségi program bevezetését vállalta a jövőbeni hasonló esetek elkerülése érdekében.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményben elmondta: a közbeszerzési kartellek felszámolására különös hangsúlyt fektetnek, ezzel védelmezve a központi költségvetés forrásait, a magyar emberek pénzét. Tapasztalataik szerint a közbeszerzési kartellek akár 30-40 százalékkal is megemelhetik a megrendelések árát, ezért is lépnek fel szigorúan a tiltott együttműködések ellen. Az összejátszó cégekre kirótt versenyjogi bírság mellett komoly büntetőjogi és polgári jogi (kártérítési) következménye is lehet az ilyen cselekedeteknek.

(MTI)

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo