A szakirodalom sokat foglalkozik a rossz menedzserekkel a kormányokban, az üzleti vagy a tudományos világban. Írnak arról, milyen károkat okoz környezetében a törtető és a szkeptikus, az alkoholista, az önimádó és a nőfaló vezető.
Sokkal kevesebb szó esik viszont egy további, egyáltalán nem ritka fajtáról: arról a vezetőről, aki megkapja ugyan a rangját, illetményeit - de nem tölti be feladatát.
Ez a menedzser pszichológiailag végig távol marad az alárendelt kollégáktól. Olyan szerepet játszik, mint valaki, aki kiveszi a pénzt a vállalatból - és nem tesz ezért bele semmit.
Felületesen nézve persze nem lehet jobb, mint az olyan főnök, aki nem hajtja, kritizálja szüntelenül munkatársait, de a felmérések mást mutatnak.
Egy közelmúltban, ezer dolgozó megkérdezésével készült amerikai kutatás szerint azok igenis fontosnak tartják, hogy munkájuk során érezzék főnökük jelenlétét, figyelmét sőt: kevésbé aggasztják őket a menedzser negatív tulajdonságai, mint az, ha egyáltalán nem tölti be szerepét.
A kérdés annál fontosabb, ha tudjuk, milyen távolabbi kihatásai vannak a vezetők különböző magatartás-formáinak.
A konstruktív vezetési stílus pozitívan befolyásolja az alkalmazottakat, ám ennek hatása viszonylag rövid.
A destruktív vezető sokat ront a munkahelyi légkörön, ez azonban kb. fél évig hat negatívan. Az előbbiekkel ellentétben a “távollévő”, a vezetést nem gyakorló menedzser káros hatása a vállalat teljesítményére két éves időszakra is kiterjedhet.
A gyakorlatban azonban az ilyen vezetőkkel foglalkoznak a cégek a legkevesebbet... Azok tudniillik nem okoznak nyilvánvaló gondokat, mint az erőszakosság, az ital vagy a nőügyek.
Az ilyesmi fegyelmi, etikai eljárások tárgya lesz - de nehéz valakit felelősségre vonni azért, mert posztja ellenére nem vezet. Még akkor sem, ha alárendeltjei is felfigyelnek erre, akkor sem, ha munkájával, pontosabban annak hiányával több kárt okoz a vállalkozásnak, mint fegyelmi elé állított társai.
(Forrás: Harvard Business Review)
