A munkába járás költségeinek megtérítése: lehetőségek és szabályok

A 2022-es év hozott némi változást ebben a kérdésben, ami egyben új lehetőségeket is jelent azok számára, akiknek fontos, hogy a munkába járás is elszámolható legyen. Ebben a cikkben összefoglaljuk ezeket, úgy, hogy egyértelmű legyen a helyzet.

Útnyilvántartás és kiküldetési rendelvény

Természetesen mint a legtöbb lehetőség, itt is társulnak hozzá szabályok és elvárások, például az útnyilvántartás és a kiküldetési rendelvény is ilyenek, ami első ránézésre is sok adminisztrációt jelent. De nem kell ennek feltétlenül így lennie, hiszen a RoadRecord útnyilvántartó programjának köszönhetően akár havi 7 percnyi munkával elkészíthető minden dokumentum, amire szükséged lesz. Lássuk a részleteket!

Lízing és céges utak

Az egyik fontos kérdés, amennyiben a cég autót lízingel, hogy átalányadózást vagy útnyilvántartást választ. Az előbbinél 50%-os lízingÁFA-visszatérítéssel számolhatunk, míg az utóbbinál akár 100%-kal is. 

Az átalányadózás legfeljebb azoknak lesz jobb opció, akiknek 50%-nál kevesebb, vagy maximum annyi a céges utazása. A probléma sokszor az volt, hogy a munkába járás nem számított céges útnak, ezért erre visszaigényelni sem lehetett az ÁFÁ-t. Lássuk, milyen változások léptek életbe!

A költségekre vonatkozó szabályok változásai a munkába járás kapcsán

A munkába járásról külön kormányrendelet rendelkezik, ami alapján az alkalmazott lakhelyének megfelelő település közigazgatási határán kívül eső munkahelyre való mindennapi utazás számít munkába járásnak. Ide tartozik a hétvégi hazaút is. Így egyforma elbírálás alá esnek ebből a szempontból.

A munkaadó kétféleképpen térítheti meg a munkavállaló számára az ehhez kapcsolódó kiadásait, azaz akár tömegközlekedés, akár az autóval történő utazás kilométerenkénti elszámolása is megvalósulhat. Kilométerenként 15 forintnyi összegig adómentesen történhet az elszámolás, efölött válik adókötelessé. Bonyolítja némileg a helyzetet, hogy egyes esetekben kötelezve is van a munkáltató a megtérítésre.

Céges útnak alapvetően azok számítanak, amely a jövedelem megszerzésével, illetve a kifizető tevékenységével kapcsolatos feladat elvégzéséhez szükséges. De például ha a lakóhely és a munkahely között a közösségi közlekedés nem megoldott vagy nagyon sok időt igényel, akkor a munkaadónak ez lehetőséget ad arra, hogy a lízingelt cégautó kapcsán az ÁFÁ-t visszaigényelje.

Amennyiben a dolgozó saját autójával közlekedik, s alapvetően home office-ban dolgozik, akkor csak időnként kell beutaznia a cég székhelyére. Mivel ezek az utak céges utaknak számítanak ebben az esetben elérhető kiküldetési rendelvény vezetésével az, hogy céges pénzekből számolják el ezeket.

Ahhoz, hogy a legkedvezőbb opciókat kihasználhassák, magánautósoknál kiküldetési rendelvényekre, lízingelt cégautó esetében pedig útnyilvántartás vezetésére van szükség. A RoadRecord útnyilvántartó programjával pedig mi sem egyszerűbb ennél!

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo