A magvető fázisú cégeket keresték a befektetők

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2017. évi jelentése szerint tavaly Magyarországon 95 vállalat részesült összesen 38,2 millió euró összértékű kockázati- és magántőke-befektetésben. A befektetések 73 százaléka az év során három szektorba, a közlekedéssel, az informatikával és elektronikával, illetve az üzleti termékekkel és szolgáltatásokkal foglalkozó cégekbe áramlott.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

„A 2017-es évben a kockázati tőke iparág újra az erősödés jeleit mutatta. Bár az aktivitás túlnyomórészt az állami hátterű kockázati tőke alapokhoz kötődik, újra közel száz cég kapott kockázati tőkebefektetést. A tavalyi év egyik legfontosabb fejleménye azonban nem is annyira a befektetésekhez, hanem inkább a forrásbevonásokhoz kötődik. Nagyon jó hír, hogy a tavalyi évben öt, köztünk tisztán privát forrásból finanszírozott kockázati tőke alap indult, mindösszesen több, mint 230 millió euró összértékben, szemben a 2016-os egyetlen alappal. Ez összességében a befektetői aktivitás szinten maradását, sőt további erősödését jelentheti. Ezt tovább erősíthetik a 2018-ban induló új Jeremie-alapok. Ugyancsak örömteli dolog, hogy bár a kiszállások száma az előző évtől elmaradt, összértékben jelentős növekedés tapasztalható. Bízom benne, hogy a lendület ezen a területen is megmarad 2018-ra" – mondta Zsembery Levente, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) elnöke.

A kockázati- és magántőke-befektetések 2017-es éve

  • 95 vállalat részesült befektetésben.
  • 38,2 millió euró volt a kockázati-és magántőke befektetések összértéke.
  • befektetők leggyakrabban a magvető fázisban lévő cégekbe fektettek
  • befektetők 3 legkedveltebb szektora: közlekedés, informatika és elektronika, üzleti termékek & szolgáltatások.
  • az átlagos befektetési összeg 402 ezer euró volt.
Kép:Fotolia

Befektetési stádium

Tavaly, a befektetők leggyakrabban a magvető fázisban lévő cégekbe fektettek, összesen 21,7 millió euró értékben, aminek az lehetett az oka, hogy a piacon legaktívabb állami hátterű kockázati tőkealapok ebben a fázisban hajtották végre a legtöbb befektetést. A 95 befektetésből 92 magvető volt, 236.000 Euró átlagos befektetési összeggel.

Ezt követték a kivásárlások (14,4 millió euró összértékben), illetve a magvetőt követő, ún.  startup fázisban lévő vállalkozásokba történt befektetések (2 millió euró). A befektetések túlnyomó többsége (a 95-ből 88) első körös befektetés volt, mindössze hét olyan tranzakció történt, ahol a befektetők korábbi portfólió cégeik tőkéjét emelték.

Mit kell tudnunk a KKV Tőzsdéről?
Egyre többet lehet arról hallani, hogy deklarált gazdaságpolitikai cél a KKV-k szabályozott piacra lépésének könnyítése. E cél érdekében egyrészt a BÉT létrehozta az Xtend programot, másrészt a KKV-k a Tőzsdefejlesztési Alap forrásait is igénybe tudják venni a piacralépés megkönnyítése érdekében. Az Xtend Magyarországon eddig nem látott módon egyszerűsíti a forrásbevonást, amelyre azonban már eddig is számos nemzetközi példa szolgál alapul. Az ilyen KKV piacokat a „hagyományos” tőzsdével ellentétben multilaterális kereskedési platformoknak (MTF) hívjuk. A Dr. Pintér Attila Ügyvédi Iroda közreműködésével az MTF legfontosabb jellemzőit gyűjtöttük össze.
Befektetési szektor

2017-ben 7 szektorban történt befektetés.  A befektetések összértékét tekintve a legaktívabb a közlekedés (transportation) volt, itt költötték el az összes forrás 40%-át. Ezt követte az informatika és és elektronika (IT & electronics – 17%), valamint az üzleti termékek és szolgáltatások (business products and services – 16%). A befektetések számát nézve az üzleti termékek és szolgáltatások területe vezet 28, illetve az informatika és elektronika szektor 24 tranzakcióval.

Kiszállás

2017-ben 11 kiszállásra került sor, összesen 249.1 millió euró értékben. Összehasonlításképpen, 2016-ban 25 exitet regisztráltak 59.millió euró összértékben. A kiszállások értékének 89%-át egyetlen, az informatika és elektronika szektorban megvalósult, 199,1 millió euró értékű tranzakcióból adódott, hol a kivásárlást egy másik magántőke befektetőnek hajtotta végre.

Tőkegyűjtés

A tavalyi évben öt alapkezelő mindösszesen 236.5 millió euró forrást gyűjtött, ami lényegesen meghaladja a 2016-os év egyetlen, összesen 20 millió euró értékű alap indítását. A képet árnyalja, hogy a gyűjtött tőke fele (50 %-a) továbbra is állami forrásból származott, míg 27%-a bankoktól befektetőktől érkezett.

„Számomra a 2017-es éves számokból kiolvasható legkedvezőbb trend az, hogy végre kialakulóban van Magyarországon is egy egymásra épülő finanszírozási láncolat.  A tavalyi évben megjelenő nagyszámú, első körös, magvető befektetés megteremti az eddig magas kockázata miatt alulfinanszírozott induló vállalkozások számára is a belépési lehetőséget a külső tőkéből megvalósuló elinduláshoz, majd növekedéshez.  Az IKT és az Üzleti szolgáltatások területére érkező befektetések relatív magas darabszámából kitűnik, hogy a befektetők a jól skálázható, globális kiterjesztést ígérő befektetési sztorikat keresték és az akadályokat sikeresen vevő vállalkozások tovább finanszírozására reményt adnak a 2017-ben és a 2018-ban hazánkban megjelenő új alapok.  Úgy látom, hogy felpezsdülő piacnak köszönhetően a hazai ökoszisztéma ilyen tekintetben végre utoléri a regionális versenytársainkat, felkeltve ezáltal a külföldi következő körös befektetők érdeklődését, ami nélkülözhetetlen a sikeres nemzetközi vállalkozások építésében.” – tette hozzá Szluha Dénes, a Hiventures befektetési igazgatója.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo