Az idei év is pozitív lehet a részvénypiacokon

A Generali Alapkezelő két alapja is dobogós lett a Privátbankár.hu Klasszis-díjkiosztón: a Generali Triumph B sorozat a második a Legjobb Abszolút hozamú Származtatott Alap kategóriában, míg az Innováció Részvény Alap a harmadik a Legjobb Globális Részvény Alapok között. Az utóbbi alapot kezelő Munkácsi Dávid pedig az egyik feltörekvő portfoliómenedzseri díjban részesült. Varga Róberttel, a Generali Alapkezelő április 1-jén kinevezett vezérigazgatójával beszélgettünk.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Varga Róbert, a Generali Alapkezelő vezérigazgatója. Fotó: Generali

Szokatlan kettőség jellemezte a 2020-as évet. Miközben a pandémia számtalan emberéletet követelt, s sokan veszítették el a munkájukat, elsősorban az idegenforgalomban és a vendéglátásban, az értékpapírokba fektetők régen nem látott árfolyamnyereségre tettek szert. Tegye a kezét a szívére: számítottak arra, hogy a globális veszélyhelyzet bejelentését követően ilyen hamar jön a visszapattanás?

Arról szinte mindenki meg volt győződve, hogy lesz majd valamilyen korrekció, de arra, hogy ilyen hamar sikerül ledolgozni a veszteséget, nemcsak mi, de a piacon is nagyon kevesen mertek volna fogadni. Bár a mai egy nagyon felgyorsult világ, az esés volumene és időbeli lefutása is nagyon extrém volt, mindenekelőtt a korábbi válságokhoz viszonyítva, úgy a visszapattanás is szokatlanul lendületes volt. Kétségtelenül nagyon sok ösztönző segítette, de maga a mérték és az időzítés akkor is meglepő volt.

Tudjuk, hogy nemcsak magánemberként, de befektetőként is nagyon nehéz „végigülni” ilyen piaci mozgásokat, és hinni abban, hogy rendeződni fog a helyzet és a nagyot zuhant árfolyamok akár jó beszállási pontok lehetnek, mert hosszabb távon visszapattanás várható. Arra törekedtünk, hogy mindezt minél jobban értsék az ügyfeleink is.

Az kedvezhetett a Generali Alapkezelőnek, hogy a részvénypiaci kitettségük jelentős, hiszen az alacsonyra lement árfolyamok miatt olyanok is a tőzsdére merészkedtek, akik korábban nem. Mennyire sikerült ezt kiaknázniuk?

Különbséget kell tennünk lakossági és intézményi befektetők között. A Generali Biztosítón keresztül egy nagyon széles lakossági ügyfélkörrel rendelkezünk, mind a számát, mind a földrajzi lefedettségét illetően. A biztosítón keresztül unit-linked befektetéseket is kezelünk, ez az egyik legnagyobb kezelt állományunk. Ezek az ügyfelek hosszú távra köteleződnek el, hosszú távú megtakarításokban, ezért az egyik fő feladatunk volt folyamatosan monitorozni, hogy a hosszú távon gondolkodó ügyfeleink hogyan reagálnak erre a piaci helyzetre, hogyan alakítják át a portfoliójukat, egyáltalán csinálnak-e valamit, vagy nekünk kell-e az ügyfeleket támogatni a portfoliók megfelelő átrendezésében. A legnagyobb hangsúlyt arra fordítottuk, hogy a biztosító tanácsadóinak közreműködésével megértessük a lakossági befektetőkkel, mi történik a piacokon, és hogyan érdemes reagálni arra: egy ilyen helyzetben a pánik lehet a legrosszabb, vagyis egy nagy piaci elmozdulás láttán még nem szabad megválni a hosszú távú befektetésektől. Úgy érzem, ebben sikerrel jártunk.

Az intézményi befektetőknél kicsit egyszerűbb volt a helyzet. Ők a kedvező lehetőséget kihasználták arra, hogy kicsit növeljék a részvénykitettségüket, persze voltak olyan lakossági ügyfelek is, akik így tettek.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy mennyivel több pénz áramlott a részvényportfoliókba, látni kell, hogy a unit-linked típusú működésnél fix portfoliókkal dolgozunk, nem hoztunk létre új konstrukciókat. A meglévő portfolió-struktúrában vannak kockázatosabbak és mérsékelten kockázatosak. E portfoliók között történtek tőkeátcsoportosítások a piaci fejlemények hatására.

Akkor tehát ezek szerint a meglévő termékeikkel operáltak, s nem volt olyan konstrukciójuk, amelyet még csiszolgattak volna, de látva a hatalmas keresletet, gyorsan ki kellett tenni a palettára, mint ahogy nem voltak olyan termékeik sem, amelyeket az új szituáció hívott életre.

Már a Covid megjelenése előtt is volt olyan ajánlatunk a különböző ügyfélszegmensek és kockázati kategóriák számára, amelyekben nemcsak hiszünk, de a tavalyi év megmutatta azt is, hogy igenis van ráció és potenciál ezekben az alapokban. Az Innováció alapunk és az ennek megfelelő eszközalap jól teljesített, köszönhetően az új technológiai befektetések nagyon magas megtérülésének. Azok a vállalatok, iparágak, amelyek az új kihívásra tudtak reagálni, kifejezetten profitáltak. A tematikus alapjaink hozamain tökéletesen meg is látszik ez a helyzet, s úgy vélem, az ügyfelek is elégedetten nézték, hogyan alakul ezen befektetések árfolyama. Talán az sem véletlen, hogy az innovációs alapunkat kezelő Munkácsi Dávid nyerte el az egyik feltörekvő portfoliómenedzseri díjat.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo