2019-ben is 10 vállalat kapta meg az Üzleti Etikai Díjat

Az alapítók huszadik alkalommal ítélték oda a díjakat az etikus jelző viselésére érdemes kis- közép és nagyvállalatoknak, illetve multinacionális vállalatoknak. Immár 102 cég viselheti az üzleti etikus vállalat jelzőt Magyarországon. A díjakat már csak olyan cégek, vállalatok kaphatják meg, melyek a fenntartható fejlődés szolgálatába állították gondolkodásukat, működésüket és profitérdekeiket.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Idén rekordot döntött az Üzleti Etikai Díjra jelölést beadott vállalatok száma. 79 jelölt, illetve jelölést leadó cég közül 47-en adtak be pályázatot. Az eddigi díjazott cégek vezetőiből álló zsűrinek nehéz dolga volt, 10 díjazottat emelhetett csak ki az igen színvonalas mezőnyből.

„Multinacionális vállalat” kategória nyertesei: 

  • Bureau Veritas Magyarország Kft.
  • IT Services Hungary Szolgáltató Kft.
„Hazai nagyvállalat” kategória nyertesei:
  • Marso Kft.  
  • SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.
„Középvállalat” kategória  nyertesei: 
  • Funkció Kft.
  • Pannon Guard Zrt. 
  • Tiszta Energiák Kft.
„Kisvállalat” kategória nyertesei:
  • Glósz és Társa Kft.
  • Biovéd 2005 Kft.
  • Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft.
„Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta az üzleti élet rangos elismerésévé vált. A díjat László Ervin professzor, a Budapest Klub alapító elnökeként, és Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapítójaként azzal a szándékkal hozták létre, hogy a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek felelős tevékenységükkel, gondolkodásukkal, a környezet és a társadalom érdekeivel összehangolt fejlesztéseikkel példát mutatnak. Az üzleti életben sikeres jelenlétükkel bizonyítékul szolgálnak, hogy a profit érdekei összeegyeztethetők a bolygó, az emberiség, a fenntartható fejlődés érdekeivel.

Demcsák Mária és László Ervin díjalapítók

„Ma már számon kérhetjük az üzleti szektor szereplőitől a felelős profittermelést. Ma már mindenki megérti, hogy a fenntartható fejlődés érdekében, annak céljával azonos működés egyet jelent az etikus üzleti tevékenységgel. Csak olyan cég kaphatja meg a díjat, amely a vállalati célokat szinkronba hozta a fenntartható fejlődés célrendszerével, és az tetteiben, döntéseiben, fejlesztéseiben, gondolkodásmódjában  meg is mutatkozik. Amely a profitérdekeit is képes felülírni csak azért, hogy a környezetet ne károsítsa, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket csökkentse, hogy hasson környezete, az emberek gondolkodásmódjára, s tudatosan erősítse hatókörében a felelős létezést” – nyilatkozta Demcsák Mária, az Üzleti Etikai Díj alapítója

Az alapítók az Üzleti Etikai Díj sikerét egyértelműen azzal azonosítják, hogy az alapítás óta eltelt 20 évben a díj presztízse folyamatosan nőtt, a tudatosság, a társadalmi elkötelezettség és az élhető, fenntartható világ fennmaradása iránti felelősség egyre hangsúlyosabban szerepel a hazai vállalatok értékrendjében.


Bővebb információkat és a november 22. esti Üzleti Etikai Díjátadó Gáláról fotókat, részletes beszámolót várhatóan november 23-án közöljük a Piac & Profit oldalán.

Az Üzleti Etikai Díj pályáztatását és a Jubileumi Díjátadó Gálát a Piac & Profit Konferenciaközpont szervezte.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo