Ön figyel biztonságára?

Az információ hatalom. Nem csoda hát, ha a birtokosai nemcsak a megszerzésére, hanem a védelmére is költenek. Ma már a hazai üzleti szférát is növekvő informatikai biztonsági tudatosság jellemzi. Olyan cégekkel, amelyek egyáltalán nem védik informatikai rendszereiket, szinte kizárólag a mikro- és kisvállalati szegmensben találkozhatunk, 50 fő felett szinte minden gazdálkodó igénybe vesz valamilyen biztonsági megoldást, de a kicsik is sokat ledolgoztak a lemaradásukból.

A legalább egy főt foglalkoztató és PC-vel rendelkező hazai vállalatok túlnyomó többsége már alkalmaz valamilyen IT-biztonsági megoldást - vírusvédelmet, tűzfalat, spamszűrést, jelszavas azonosítást vagy egyéb módszert a BellResearch piackutató cég idei Magyar Infokommunikációs Jelentésének adatai szerint. A hazai üzleti piacon a legelterjedtebb biztonsági alkalmazásnak a vírusvédelmi megoldások számítanak.

Évi húszszázalékos növekedés

A vizsgált vállalati kör cégeinek közel háromnegyedénél, több mint 100 ezer szervezetnél áll hadrendben egy vagy több gyártó antivírusszoftvere. A rosszindulatú programok elleni védekezés terén az elmúlt években dinamikus fejlődés mutatkozott, évről évre nagyságrendekkel nő a vírusvédelemmel ellátott cégek száma. A legnagyobb mértékű penetrációnövekedés a mikro- és kisvállalati szegmensben volt észlelhető. Az 50 fő feletti cégeknél a védettség - legalábbis mennyiségi értelemben, az alkalmazások elterjedtségét tekintve - 90 százalék feletti; ebben a körben a biztonsági fejlesztések már nem a biztonsági alapinfrastruktúra kiépítését célozzák meg.

Tűzfalmegoldást a PC-vel ellátott hazai vállalatok több mint fele alkalmaz.  nemzetközi trendeknek megfelelően, 2010-ig éves szinten több mint 20 százalékkal bővül a magyar informatikai biztonsági piac, a növekedést elsősorban az üzleti és az állami szféra várható nagyobb költése generálja.

A dinamikus növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy a nagyszámú mikro- és kisvállalati szegmens cégei - e körbe tartozik a PC-s hazai vállalatok 96 százaléka - is egyre nagyobb figyelmet fordítanak a biztonsági megoldásokra. A spamszűrők elterjedtsége szintén jelentősen növekedett, ami, sajnos, érthető: a teljes e-mail forgalom 65 százalékát - mint ahogyan az a Symantec által augusztusban készített felméréséből kiderül - még mindig a kéretlen levelek teszik ki. (Az elmúlt években már a kis cégek is célpontokká váltak..)

Egyes előrejelzések szerint, a nemzetközi trendeknek megfelelően, 2010-ig éves szinten több mint 20 százalékkal bővül a magyar informatikai biztonsági piac, a növekedést elsősorban az üzleti és az állami szféra várható nagyobb költése generálja.

Slágertéma a biztonság

Az informatikai biztonság folyamatosan és még az elkövetkező 3-5 évben is minden bizonnyal az egyik slágertéma lesz az infokommunikációs technológiai (IKT) beszerzések terén. Globálisan és az Európai Unióban is dinamikusan fejlődik a biztonsági és ezen belül az infokommunikációs biztonsági iparág, 2006-ban a globális IKT-biztonság szektor 15 milliárd euró körüli összeget képviselt.

- Aktuálisan talán a legnagyobb slágerek a különféle adatbiztonsági megoldások. Irodai gépeknél, kiszolgálóknál és különösen hordozható gépeknél az érzékeny információk, adatok védelme előtérbe kerül - mutat rá Csáki Zoltán, a C.Enter Információ-Technológiai Kft. ügyvezetője, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének volt alelnöke.

Egyes cégek már ujjlenyomat-leolvasóval ellátott noteszgépeket kínálnak, s egyre több gyártó lát fantáziát a pluszvédelemmel rendelkező gépek piacán. Mostanában jelennek meg azok az USB pendrive-ok is, amelyek PIN-kóddal vagy ujjlenyomattal önmagukat védik, esetleg beépített hardveres titkosító algoritmussal tárolnak minden adatot. Hamarosan a mobil eszközöknél, mobiltelefonoknál is megjelennek az ehhez hasonló megoldások, egy okostelefon vagy PDA annyi adatot képes tárolni, hogy lassan ideje ezekre is gondolni - állítja Csáki.

Folytatás a Piac és Profit Magazin szeptemberi számában...

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo