Feltört tankszoftver

A rendőrség öt személy ellen indított eljárást, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy tankokról szóló játékszoftvert feltörték, és illegálisan másolták. A szakértő szerint ezzel 66,5 millió forintos kárt okoztak a szoftver jogtulajdonosának.

Az ügy kiindulópontja, a 2005 márciusában, egy számítástechnikai folyóiratban megjelent cikk, amely egy újonnan kifejlesztett játékról szólt. A szöveges leírásból, a képekből valamint az újsághoz csatolt CD-mellékleten található videóból az a gyanú merült fel, hogy a játékprogram fejlesztéséhez olyan szoftverfejlesztő modult használtak, amely a "tankos" játékot kifejlesztő magyar cég jogtulajdonát képezte. Ennek alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya májusban nyomozást rendelt el szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - akkor még - ismeretlen tettesek ellen. A felderítés során öt személy került a rendőrség látókörébe, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy az említett játékprogram kifejlesztéséhez szerzői jogokat sértve használták fel a szoftvert.

A nyomozás során lefoglalták a játékszoftver teljes forráskódját, a játékot működtető motort, amely a grafikai megoldásokat és a játék demóját tartalmazza.

A kirendelt igazságügyi szakértő összevetette az "eredetileg" megalkotott, valamint a másik cég által fejlesztett játékot és megállapította, hogy a magazinhoz csatolt játékprogram jogellenes módon jött létre, a kifejlesztés során szerzői jogokat sértettek, ezzel 66,5 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

Kálmán András, az ASVA igazgatója az esettel kapcsolatban elmondta: "Ez az ügy is azt bizonyítja, hogy a szerzői és a felhasználó érdekek nem ellentétesek egymással. Büszkék vagyunk azokra a magyar cégekre, akik hazai tőkéből és hazai "aggyal" fejlesztik a világszínvonalú játékokat. A problémát az jelent, hogy amikor a "végeken" lopják, és jogtalanul használják a szoftvereket, akkor ez nemcsak károkat okoz a (magyar) szoftverfejlesztőknek, hanem a fejlesztésektől, újításoktól is elvonja a forrásokat, aminek hátrányát végül a "játékosok" is érzékelik."

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya folytatja le.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo