Átverés lehet az andoridos vírusirtó

Az elmúlt napokban magyar felhasználók is kaptak ismeretlen számokról küldött sms üzeneteket, melyek androidos vírusirtó szoftverek vásárlására próbálják őket rábeszélni. Szakemberek arra figyelmeztetnek: ne dőljünk be, a valódi gyártók soha nem küldenek kéretlen reklámokat.

kép: Marcetingfacts

Látszólag holland székhellyel, de feltehetően Szingapúrban bejegyzett cég állhat a kéretlen sms kampány mögött, mely a napokban a magyar felhasználókat is elérte. A hirdetés vírusirtó szoftvereket kínál androidos telefonokra, a G Data megoldása mellett a Kaspersky és az ESET védelmi programjait ajánlja fel.

Ha a megcélzott telefon gazdája elég figyelmes, gyanút kelthet benne, hogy az üzenet emelt díjas 90-es hívószámról érkezik. Amennyiben el is kezd utána számolni, akkor láthatja, hogy majdnem évi 80 ezer forintot kell majd kiadnia a védelemért, ha elfogadja az ajánlatot. Ennyibe kerül összesen, ha hetente három darab fizetős sms fogadására vállalkozik, egyenként bruttó 508 forintos áron.

(A használt telefon is veszélyes lehet!)

Mindeközben a legtöbb vírusirtószoftver alapverziója teljesen ingyenesen tölthető – figyelmeztetnek a G Data szakértői. Fizetni csak a lopásvédelmet és szülői felügyelet is nyújtó prémium verzióért kell, de azért is csak évente bruttó 5 669 forintot. A hamis szolgáltató tehát a prémium verzió árának tizennégyszereséért nyújtja a szoftvert, ami igazán nem mondható jó üzletnek a megtévesztett felhasználók számára.

A G Data az eset kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy védelmi szoftvereket csak a gyártók hivatalos honlapján, vagy a Google Play áruházon keresztül érdemes vásárolni. A cég németországi központja minden ilyen esetben megteszi a szükséges jogi lépéseket, de a kísérletek nagy száma miatt a felhasználók éberségére is szükség van.

Öt jó tanács, hogy ne lopják el az ügyféladatokat
Számítógépes kalózok törtek be a napokban az egyik legnagyobb amerikai társadalombiztosító informatikai rendszerébe, és jelentős mennyiségű ügyféladathoz fértek hozzá. Ez is és a tavalyi legnagyobb ügyféladat-lopási esetek is azt mutatják, hogy a cégek képtelenek megvédeni személyes adatokat. Pedig a támadások módszerei ismertek, és a védekezés sem reménytelen.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo