2006: A járványok éve

Az F-Secure közzétette IT-biztonsági beszámolóját a 2005-ös év második félévéről. Az elmúlt hat hónapot a vírusok számának soha nem látott mértékű növekedése és két nagyobb járvány határozta meg: 40 ezerrel emelkedett a vírusok száma; jelentősen visszaestek a hálózati férgekkel végrehajtott tömeges támadások; megsokasodtak az adathalászati kísérletek.

Az F-Secure beszámolója szerint 2005 második felében a vírusok száma 110 ezerről mintegy 150 ezerre emelkedett - ilyen mértékű növekedésre soha nem volt még példa a vírusok történetében. Ezzel párhuzamosan jelentősen visszaestek a hálózati férgekkel végrehajtott tömeges támadások. Mindössze két nagyobb fertőzés történt: szeptemberben a Zotob féreg okozott nemzetközi szinten is nagy fennakadásokat, november elején pedig a Sober.Y féreg árasztotta el a levelezőrendszereket.

Szeptember végén az F-Secure észlelte, hogy a Sony által alkalmazott digitális jogkezelő szoftver rootkit technológiát használ, és jelezte ezt a hanglemezkiadónak. A több mint egy hónappal később kipattant Sony rootkit botrány aztán világszerte igen nagy problémát okozott a szórakoztatóipari óriásnak. A nemzetközi hírverés hatására számos adatbiztonsági és sebezhetőségi kérdés merült fel a Sonyhoz hasonló vállalatoknál.

2005-ben megsokasodtak az adathalász (phishing) támadási kísérletek, amik közvetlenül az online bankok ügyfeleit érintették - és nagy nyereséggel kecsegtették a rosszindulatú kódok szerzőit. Jó bevételi forrásnak bizonyultak a természeti katasztrófák után kiküldött hamis adománygyűjtő levelek is, amik az emberek hiszékenységét és segítőkészségét használják ki.

Novemberben a mobil rosszindulatú kódok száma átlépte a százas határt. A mobilvírusok számának ilyen mértékű növekedése arra utal, hogy az azokat létrehozó bűnszövetkezetek komolyan ki akarják aknázni ezt a területet.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo