Tényleg veszélybe került a magyarországi munkavállalók munkája?

Az utóbbi hónapokban egyre népszerűbbé váltak a párbeszédes felületen elérhető mesterséges intelligencia szolgáltatások, amelyek közül a legnépszerűbb az akár ingyenesen is elérhető  ChatGPT. A hasonló megoldások fogadtatása vegyes: sokan üdvözlik, mások pedig tartanak a megjelenésüktől. A munkáltatói oldalon sokan már komoly erőforrásokat fektetnek abba, hogy a hatékonyság érdekében beépítsék a munkafolyamataikba. Milyen területeken várnak a vállalatok változást, melyek azok a feladatok, amelyeket hatékonyan el tud látni rövidesen az MI és milyen hatással lesz ez a meglévő munkakörökre? – Többek között erre kereste a választ a Profession.hu HR konferenciája és friss kutatása. 

„A mesterséges intelligenciára épülő szoftverek egyre inkább részei lesznek a munkafolyamatainknak – kevésbé az emberi munkaerő helyett, sokkal inkább annak kiegészítésére, támogatására fogják használni a cégek. Az biztos, hogy a munkakörök jelentős mértékben meg fognak változni és számos területen azok a munkavállalók kerülnek majd előnyösebb helyzetbe, akik jól tudják a mesterséges intelligenciát használni. A vállalatok számára megfelelő adatvédelem mellett lehetőség lesz arra, hogy az MI a céges anyagokat is felhasználja a válaszában, így fontos lesz lépést tartaniuk az technológia nyújtotta lehetőségekkel hatékonyságuk javítása érdekében és felkészülniük a munkafolyamatok átalakulására. Érdemes bevonni a munkavállalókat is a folyamatba, amelynek során a mesterséges intelligenciát integrálják a cég működésébe” – fogalmazott Horváth János, a Profession.hu senior LAB termékmenedzsere.

Hogyan látják a cégek a mesterséges intelligenciát?

A Profession.hu március végén, 179 magyarországi munkaadó bevonásával végzett kutatása alapján a megkérdezetteknek 15 százaléka használt már mesterséges intelligenciára épülő szoftvert. 62 százalékuk nyilatkozta, hogy nem használt még ilyet, 24 százalékuk pedig nem tudott biztos választ adni (ez utóbbi magyarázata az lehet, hogy az MI sok esetben kevésbé feltűnő módon kapcsolódik be a munkafolyamatokba, sokak számára láthatatlan a jelenléte). A felmérésből kiderült, hogy a vállalatok 59 százaléka hallott már a mesterséges intelligencia alkalmazásáról a toborzás és a HR területén, 4 százalékuk pedig aktívan használja is ezeknek a folyamatoknak a hatékonyabbá tételére. A cégek több, mint 51 százaléka vár pozitív hatást a toborzásban általánosságban, a megfelelő jelöltek megtalálása pedig 55 százalékuk szerint lesz könnyebb ezáltal.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo