Míg az Európai Unió tagországaiban az aktív foglalkoztatottak 15 százaléka, addig Magyarországon csupán 2-3 százaléka távmunkás. A kormány céljai között szerepel, hogy hasonlóvá kell tenni a távmunkás foglalkoztatást az európai tagállamok már korábban kialakult rendszeréhez - mondotta Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke, abból az alkalomból, hogy a jövő héten rendezik meg a III. Országos Távmunka Konferenciát. A tanácskozás célja, hogy a gazdasági szféra képviselőinek bemutathassák a távmunka előnyeit, vonzóvá tegyék ezt az újfajta foglalkoztatást. A magyar szabályozás szerint ma bárki kérheti, hogy távrendszerben foglalkoztassák, ám minden cég szabad döntése, hogy enged-e a kérésnek. Egy Magyarországon létesülő távmunkahelyre százszoros a túljelentkezés. Magyarországon a munkáltatók többsége idegenkedik a távmunka gondolatától is, míg a munkavállalók többsége szívesebben dolgozna otthonról. Nálunk általában csak akkor vetődik fel a távmunka-végzés lehetősége, amikor egy fontos munkatárs váratlanul nem tud naponta bejárni az irodába. Idén május óta bármelyik magyar munkavállaló kérheti, hogy távmunkásként foglalkoztassák. Külön foglalkoznak a konferencián a közigazgatási reformmal összefüggő távmunka lehetőségekkel, ugyanis számos feladat elvégezhető lenne távmunkában. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az önkormányzatoknál jelenleg papíron meglévő összes dokumentumot digitalizálni lehetne - mondotta Simon Gábor.
Konferenciatéma a távmunka
Távmunka konferenciát rendeznek a december 13-ával kezdődő héten Budapesten. A cél értelemszerűen az, hogy a gazdasági szféra képviselőinek bemutathassák a távmunka előnyeit, vonzóvá tegyék ezt az újfajta foglalkoztatást
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.