Komoly veszélyei lehetnek a munkavállalókra nézve a mesterséges intelligenciának

A hazai vállalatoknál is egyre elterjedtebb mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásakor érdemes körültekintéssel eljárni, mert a jogszerűtlen adatkezelés jelentős bírsággal járhat – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie ügyvédi iroda. Az adatvédelmi hatóság 250 millió forintos eddigi rekordbírsága is az említett technológia jogsértő alkalmazása miatt került kiszabásra.

Emellett világossá kell tenni azt is, hogy az adatkezeléssel hozott döntések teljesen mentesek-e az emberi beavatkozástól, és ha igen, azt, hogy milyen logika áll a döntéshozatal mögött, és az ilyen döntéseknek az érintettekre nézve milyen jelentősége van.

Szem előtt tartandó, hogy az EU-ban kidolgozás alatt áll egy olyan rendelet megalkotása, amely megteremti az MI-re vonatkozó harmonizált európai szabályozást, és amely minden tagállamban közvetlenül alkalmazandó lesz. Ha a rendeletet elfogadják, az új szabályok a mesterséges intelligenciára vonatkozó adatvédelmi jogi követelményekre is kihatással lesznek.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo