Először azt hitték, a fiataloknak kell...

Év végéig megháromszorozná az internetes tv-re előfizetők számát a T-Online. A terjedésnek gátat szab, hogy itthon igen sok a fizetős kábel, vagy műholdas szolgáltatás, amiről sokan, már csak megszokásból sem szívesen váltanak.

"Körülbelül egy éve indította el a cég az internetes televíziózási csomagját, ám igazán áttörést egy felvilágosító kampány után idén szeptemberben sikerült elérnie" - közölte Horváth János, a T-Online Magyarország vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón. A Piac és Profit kérdésére válaszolva elmondta, hogy a jelenlegi háromezer előfizető több mint fele budapesti, amiben semmi meglepőt nem találtak, hiszen az induláskor is főleg a fővárosi fiatal értelmiséget célozták meg ezzel a csomaggal. (Igaz, a felmérések szerint meglepetésre nem a fiatalok, hanem a középosztály használja leginkább az internettel összekötött tv-t). Budapesten kívül néhány vidéki város, köztük például Székesfehérvár az elöljáró az IPTV-k előfizetését tekintve.

A szakember elmondása szerint az elmúlt egy évben Magyarországon körülbelül ugyanannyira terjedt el ez a technológia, mint a környező országokban, például Szlovákiában, vagy Horvátországban. A magyar piac tehát felvevőképes, problémát az okoz, hogy itthon nemzetközi viszonylatban is rendkívül magas, mintegy hetven százalékos a fizetős kábel- vagy műholdas tv-szolgáltatás, ami nem kedvez az internet alapú tv-k elterjedésének, hiszen ez a szolgáltatás ott tudott igazán kiemelkedő terjesztési adatokat elérni, ahol nem volt magas ez az arány - ezt már Megyeri Tibor, a cég Hozzáférés menedzsment osztályvezetője állította. Hozzátette: erre jó példa Franciaország, ahol mindössze tíz százalékos volt az előfizetéses tv-szolgáltatások elterjedtsége, most pedig már több százezer IPTV-s megrendelő van. Németországban igaz, hogy jóval több, mintegy harminc-negyvenezer az előfizető, de ha az arányokat nézzük, akkor ez a szám nagyjából megfelel a magyar helyzetnek.

"A cég szándéka, hogy öt éven belül 15 százalékos arányt érjenek el az IPTV-vel" - közölte a Piac és Profit érdeklődésére Koltai Péter, a T-Online multimédia igazgatója. Teljes lefedettséget nem is remélnek, hiszen "nem lehet reális cél, hogy mindenki interaktívan használja a tv-jét".

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo