Shawn Fanning 18 évesen vetette bele magát programja megírásába, amelynek célja kiküszöbölni a netes zeneletöltés nehézségeit, a hosszas keresést, a honlapokon való „átjutást” a keresett fájlokig; ehelyett ő a gépek közötti közvetlen és gyors zenefájlcserét valósítja meg. Meg volt győződve róla, hogy az idea „benne van a levegőben”, és valamely szoftvercég bármikor kijöhet vele, megelőzve őt. Félbehagyta egyetemi tanulmányait, s a programra alapozva – amelyről tudta, hogy átformálja az internet működését – 1999 májusában a kaliforniai San Matóban elindította cégét, a Napstert.
A Napster zenét közvetlenül nem szolgáltat; egy ingyenesen letölthető szoftvert kínál, amellyel a cég honlapjára belépve a felhasználók közvetlenül egymás gépeiről tölthetnek le hangfájlokat. A tranzakció az MP3 tömörítési technikán keresztül működik, amely a zenei digitális adattömeg CD-ről komputerfájlba történő átírásával ad közös nyelvet a hangfájloknak.

A világháló demokratikus mechanizmusaihoz illeszkedő, eddig nem látott gyorsasággal terjedő eszköz hatalmas vihart kavart. Magára vonta az öt nagy lemezkiadó multi – a Warner Music Group (AOL–Time Warner), a Universal Music Group (Vivendi–Universal), a BMG (Bertelsmann), az EMI és a Sony Music –, valamint az amerikai hangfelvétel-kiadókat tömörítő szövetség, a Recording Industry’s Association of America (RIAA) haragját.
1999 decemberében a RIAA a lemezkiadók nevében a szerzői jog megsértésének vádjával beperelte a Napstert, majd egy hónappal később az MP3.com-ot is.
2000 szeptemberében az MP3.com ügyében végleges ítélet született: kimondták a szerzői jog szándékos megsértését.
Ekkor derült ki, hogy a dolgok valódi mozgatórugója nem feltétlenül a szerzői jog sérelme. A Universal a megítélt 53 millió dolláros kártérítés felét ugyanis csak azért adja szerzőinek, nehogy a pereskedés tovább folytatódjék, most már saját szerződéses művészeivel. Az ítélet előtti hónapban peren kívül 20 millió dolláros kártérítésben kiegyezett cégek (Sony Music, Warner Music, BMG, EMI) pedig egy centet sem jutattak dalszerzőiknek. Az USA-ban ugyanis az internetes felhasználásért a művésznek nem jár semmi; a díjazás egyéni szerződéseken alapul, a mű jogaival a hangfelvétel-kiadó rendelkezik.

Közben a Napster-ügy is zajlott. Vegyük sorra az eseményeit! 2000 júliusában egy előzetes bírói döntés arra kötelezi a Napstert, hogy az ügy tárgyalásának végéig akadályozza meg a hozzáférést minden olyan zenéhez, amely szerzői jogvédelem alatt áll. Később a fellebbviteli bíróság a jogerős döntés megszületéséig felfüggeszti az elsőfokú ítélet végrehajtását. A tartalmak eltávolítása egyelőre várat magára, de a tartalomeltiltás lehetősége ott lóg a levegőben.
2000. novemberben Thomas Middelhof, a BMG-t birtokló Bertelsmann médiabirodalom vezérigazgatója faképnél hagyja a Napstert vele együtt perlő kiadókat, és egyezséget ajánl az on-line ellenfélnek: 50 millió dollár hitelt bocsát a kereskedelmi forgalmat nem generáló (!) e-cég rendelkezésére, ha azt a szerzői jogokat figyelembe vevő technológiai fejlesztésekre (szűrőszoftverekre) fordítja. 2001 júliusát tűzik ki lehetséges időpontul, amikorra a Napster fizetős, vagyis legális rendszerré alakulhat át.
2001. februárban megállapítják a Napster bűnösségét a szerzői jogok szándékos megsértésében. Az érintett kiadók szerzői jogdíjas zenei anyagainak letiltása a Napster rendszeréből aktuálissá válik. Megkezdődik a művek blokkolása, de nehézségek merülnek fel.
2001. márciusban a Napster a bírósághoz fordul, hogy a lemezipar nem ad korrekt információkat. Az ítélet szerint az előadó és a szám neve nem elég a blokkoláshoz; például a Bing Crosby előadásában megszólaló White Christmas című dal rendszerből kivételéhez számos fájlnevet kell blokkolni (például Music/White Christmas – Bing Crosby.mp3). Mivel a Napstert 135 ezer jogvédett hanganyag eltávolítására kötelezték, a fájlnév-variációk száma óriási. Harry Bank vezérigazgató tájékoztatása szerint a Napster 200 ezer dalt és 1,6 millió fájlnevet zárt ki a rendszeréből, a tetszőleges időpontban elérhető dalok átlagszáma 370 millióról 160 millióra esett.

Az elmarasztaló ítéletekre napokon belül a fizetést tartalmazó üzleti terv volt a reakció. Az MP3.com új regisztrációs rendszert dolgozott ki, amely a lemezkiadók számára is biztosítja az on-line zenekereskedelem interaktivitásának előnyeit (például a vásárlói igényeknek megfelelően alakíthatják ki az albumok árát, és valós időben figyelhetik az eladásokat). Az ajánlat szerint a bevételek 50 százaléka a kiadóknak és szerzőknek jár.
A Napster másfél milliárd (!) dollár fizetését tervezi a zeneműkiadók és művészek részére a következő öt évben, ebből évi 150 millió járna a kiadóknak, további 50 millió a független lemezcégeknek, míg a felhasználói tagdíj fizetése során realizált forgalomból - az előrejelzés ebből havi 150 millió dollárt remél – a Napster és a kiadók 40–60 százalékban osztozna.
A CyberDialogue elemzése szerint legfeljebb 11 millió ember lenne érdekelt a havidíjas szolgáltatásban. A JP Morgan szerint viszont a tágabb értelemben vett digitális tartalomletöltés – amelynek csak egy szelete a zene – ígéretes piac, forgalma néhány éven belül 300 milliárd dollárra duzzad.

A zeneiparhoz intézett „ébresztő” felhívásnak nevezte Napster-akciótervét Thomas Middelhof. Az ébresztés sikerült, ám a kiadók most már a saját szerencséjüket szeretnék megtalálni az on-line zeneüzletben.
Máris rajzolódik az új üzleti térkép, két meghatározó szövetséggel. A Universal Music Group és a Sony Music (23, illetve 15 százalékkal részesednek a globális lemezeladásokból) a Yahoo!-val közösen létrehozta a Duettet. A Warner Music, az EMI Group, a BMG (a zenei világpiac felét lefedő vállalkozások) a Real Networksszel együttműködve a MusicNetbe csoportosítják on-line tevékenységüket.
A Universal az MP3.com elleni pere lezárultával már on-line shopként használja egykori alperesét, zenéi megvásárolhatók annak honlapján, ráadásul 250 ezer dollárért 5 százalékos részesedést vásárolt a cégben.
Az egyének (gépek) közötti közvetlen kommunikáción alapuló egyenrangú hálózat (P2P – peer-to-peer) technológiai oldalán is nagy a verseny; állítólag hetente jelennek meg újabb verziók a fájlcserélés különböző módozataival. A Netscape Communications korábbi társalapítója létrehozta az Angel Investors Groupot; a csoport olyan megoldásokba fektet be, amelyek ötvözik az e-kereskedelem már kidolgozott technológiáit és a cserélgetőrendszerek szoftvereit. Az Intel külön divíziót alapított a P2P szabványok kidolgozására, de a Microsoft is rákapcsolt a témára, és a Berkeley Egyetemmel együtt fejleszt.
A kiadók on-line zeneterjesztésében nélkülözhetetlen lesz a szerzői művek digitális adatvédelme. Az úgynevezett digitális vízjelekkel az Intertrust Technologies azonnal az új piac vezetőjévé avatta magát: az AOL.com, a BMG és a Universal Music Group számára szállítja azt a szoftvert, amely multimédia-formátumok másolásvédett letöltésére szolgál.

A Napster voltaképpen nem tett mást, mint kiépítette az on-line zeneértékesítés fogyasztói bázisát, s azt egy csatornán elérhető vásárlóközönséggé tette. Ha a Napstert megszüntetik, az egybeterelt fogyasztói bázist is szétlövik, látogatásaik és vásárlásaik különböző honlapok között fog megoszlani, megtalálni őket tehát sokkal nehezebb lenne. Andreas Schmidt, a Bertelsmann e-kereskedelmi igazgatója azt nyilatkozta: „A Napsterben megvan a lehetőség, hogy több legyen, mint egy forgalmazói platform.” A Bertelsmann múltja bizonyítja, hogy a közösségteremtés a hatékony értékesítés egyik alapvető feltétele, hiszen a német médiavállalatot főként könyvklubjainak sikere juttatta a globális óriások közé. Nem véletlen, hogy a tagsági, vagyis előfizetéses modellt vezetnék be a Napsternél az egyedi letöltésekért fizetés helyett, hiszen ez hasznos módszer a közösségépítésben.
Ebben a koncentrált közösségi erőben rejlik a hagyományos zeneműkiadás számára a kihívás. A Forrester Research szerint, ha a zenészek saját maguk forgalmaznák dalaikat az interneten, a mai fogalmak szerint ismert zeneműkiadás és teljes beszállítói lánc (kiadó, PR-ügynökség, lemezgyár stb.) 3 milliárd dollártól esne el 2005-re. Ez persze a 40 milliárdos világpiaci volumenhez képest nem túl nagy összeg, de az on-line bomba ketyegését nem állítaná le.
A kiadóknak feltétlenül szükségük van arra, hogy az internetes folyamatokban érintettek legyenek, máskülönben egy nap azt vehetik észre, hogy a P2P rendszerek átveszik szerepüket, a művészek nélkülük is érvényesülhetnek, előadók és közönség interaktív kapcsolatra lép egymással, és itt is teret nyer az e-demokrácia.

2001 áprilisában Thomas Middelhof kénytelen volt feladni ambícióját, hogy meggyőzze a konkurens kiadókat, társuljanak – a forgalom megosztásával vagy befektetéssel – a Napster legalizálásában. Ma kettős politikával alkalmazkodik az új kiadói frontvonal erejéhez (a Bertelsmann-tulajdonú BMG a MusicNet része), így az on-line értékesítés csatornája akkor is megmarad, ha a Napster nem éli túl a pert.

Ellen-Napster

A jogsértő tartalmak eltávolítására kötelező bírósági ítélethez megszületett a hathatós eszköz is. A londoni székhelyű Hangfelvételi Iparágak Nemzetközi Szövetsége bejelentette: a Songbird (Énekesmadár) nevű szoftver képes a korábbi szűrőknél komplexebben és gyorsabban felderíteni a Napster-felhasználók gépeit, és megtalálni a jogsértő tartalmakat. A hatékonyság prezentálására a felhasználók legravaszabb „fájlbújtató” trükkjeit vetették be; a fájlcserélő kliensek ugyanis például Janet Jackson számait mondjuk AnetJ AcksonJ álnév alatt szerepeltetik, hogy a betűrendes és más egyértelmű alapelvet követő keresések után csak a sokadik körben találhassanak rá a jogsértő tartalomra az ítéletet végrehajtó „vadászok” – ha egyáltalán meglelik azt. Az új szuperszoftver hívei szerint ez most már aligha kérdéses.
A fordulat az ítélet maximális teljesítését biztosíthatja, és ezáltal kivédheti a Napster bíróság általi bezárását, de egyúttal tönkre is teheti a céget, hiszen kecsegtető ingyenes tartalmai egyre nagyobb ütemben csappannak meg, és a jogsértő tartalmak rejtve maradásának lehetősége is minimálisra csökken.
A dolog pikantériája, hogy a Napsterre épp alapítója saját generációjából mértek csapást: a Songbird szerzője egy 20 éves vállalkozó az amerikai Utah államból, aki 10 lemezipari szövetség pénzügyi támogatásával készítette el a szoftvert.

Mesterségesen magas árak

Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) 2000 májusában megállapította, hogy a hanglemezkiadók szándékosan tartották magasan a zenei CD-k árát, amikor vállalták azoknak a kereskedőknek a reklámköltség-támogatását, akik beleegyeztek abba, hogy a CD-ket nem adják olcsóbban az általuk megjelölt árnál. A kiadók azt hozták fel önmaguk védelmére, hogy egyes nagyáruházak áron alul kezdték forgalmazni CD-iket, ami végső soron a kis boltok eltűnéséhez vezetett volna. Az FTC szerint a kiadók 480 millió dollárral károsították meg a vásárlókat. A következő hetekben 28 szövetségi állam indított pert az öt nagy ellen, a monopóliumellenes törvények megsértésére hivatkozva.

Gnutella

A kanadai székhelyű iCrave TV és az amerikai RecordTV engedély nélkül sugározta különböző tévécsatornák adásait a neten. A tévétársaságok és a filmstúdiók hamar reagáltak, és az on-line kalóztársaságok ellen indított pereiket megnyerték.
Feltűnt azonban egy új rendszer. A Gnutella multimédiafájlok cseréjére szolgáló világméretű hálózat, ahol – ugyancsak a szoftver letöltése utáni belépéskor – nem kell csatlakozni semmiféle központi csomóponthoz; egy „hello” üzenet megy a rendszerben éppen bennlévő másik számítógép felé, amely hét másiknak küldi tovább, az pedig hatszor többnek, és így tovább. A keresett fájl igénye ugyanígy száguld végig a hálózaton. A Gnutellában a hírek szerint már mintegy 21 ezer megabájtnyi multimédiatartalom található, főleg mozgóképek. E decentralizált rendszer felszámolása szinte lehetetlen vállalkozás.
Mit tudott elérni Hollywood?
A zeneipar nevében az RIAA, a hollywoodi stúdiók képviseletében az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) indított pert a Gnutellát használó Scour.com ellen. (Furcsa módon az on-line vállalkozás alapítói közt ott volt Michael Ovitz, Hollywood korábban rettenthetetlen ügynöke, a sztárok bizalmasa.) A két szervezet megnyerte a pert, a súlyos szerzőijog-sértések miatt kirótt 250 milliárd (!) dolláros kártérítés pedig csődbe vitte az on-line vállalkozást.
Ez azonban átmeneti megoldásnak bizonyult. A Scour.com visszatérőben, az új tulajdonosi felállásban már néhány lemezkiadó is benne van, felvásárolták a csődbe ment cég vagyonát, és havi előfizetéses rendszerrel kezdik üzemeltetni, hozzácsatolva néhány ingyenes tartalmat, elsősorban promóciós okokból. A tesztelés áprilisban megkezdődött, az új szolgáltatás július és szeptember között kezd működni.
Mindettől függetlenül, a Gnutella mint „napsterizáló” tényező továbbra is szinte kiirthatatlanul létezik, és csak a jövő mutathatja meg, milyen szolgáltatások fognak létrejönni rajta, és mennyire jogszerű működéssel…

Napster-felhasználók (fő)

A Napster bevallása szerint
1999. december 443 ezer
2000. május 3,5 millió
2000. július 15-20 millió
2000. december 45 millió (!)

Szakértők szerint
A szoftver más honlapról is letölthető, ezért a Napster bevallása nem takarja azt a valós számot, hogy hányan használják a cserehálózatot

A Media Metrix felmérése szerint
2000. június 4,7 millió

Az Economist szerint
2000. november 38 millió

A Financial Times szerint
2001. március 67 millió

A Business Week szerint
2001. április 72 millió

Becslések szerint
Naponta 20 millió dal letöltése (90 százalékuk jogvédett)


Az off-line zeneipar veszteségei

A RIAA szerint
Internetszerte 300 millió dollár/év
MP3.com miatt 750–150 000 dollár/lemez (összesen 45 ezer album)
Napster miatt nincs adat

Az Előadóművészek Nemzetközi Szervezete szerint
1,4 milliárd euró, a szektor 11,6 milliárd eurós forgalma mellett.

2001. június