Az IVSZ véleményvezér szerepet akar

Hiányzik az ágazattal kapcsolatos konkrét kormányzati elképzelés - jelentette ki az IVSZ elnöke, ugyanakkor a gazdasági miniszter pedig az ország versenyképességében meghatározó informatikára hivatkozott.

"Az információtechnológia fejlettsége meghatározza az ország versenyképességét; fontos, hogy ezt minél többen felismerjék" - nyitotta meg az informatikai vállalkozások által immáron 12-ik alkalommal megrendezett menedzser találkozót Kovács Zoltán, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke. Hangsúlyozta: a kormányzat sajnos nem érti, és így nem építi be stratégiájába a szektor üzeneteit, pedig 2010-re az infokommunikációs szektor igazi termelőerővé kell, hogy váljon, ehhez pedig az szükséges, hogy ne a lehetőségekről beszéljünk, hanem végre eredményeket tudjunk felmutatni. Kovács Zoltán szerint hiányzik az ágazattal kapcsolatos konkrét kormányzati elképzelés, és az ehhez kapcsolódó intézkedések is, amelyek az informatikai vállalkozások fejlődését szolgálnák. Az ágazat fejlődéséhez a piac növelésére, versenyre, tisztességes versenyre, az iparág fejlesztésére van szükség - hangsúlyozta az IVSZ elnöke, aki egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakmai szervezetnek is fejlődnie kell ahhoz, hogy véleményvezér szerepét betöltse, és még hatékonyabb kommunikációval tudjon hangot adni álláspontjának.

A hivatali útján Kínában tartózkodó Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, valamint Kóka János gazdasági miniszter videóüzenetben fejtette ki álláspontját az infokommunikáció, illetve az e szakterülettel foglalkozó vállalkozások fontosságáról, a szombati napon pedig Kóka János távbejelentkezés formájában tájékoztatta a résztvevőket a miniszterelnökkel közösen folytatott távol-keleti tárgyalás sikeréről. Kiemelte: a versenyképesség az ország fejlődésének záloga s ebben az informatika, az informatikai vállalkozások meghatározó szerepet játszhatnak. 

                       

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo