Az internet legyűri a tévét

A világ 23 országának polgárai körében készült Ipsos online felmérés szerint a netezők kétharmada több időt szán az internetezésre hetente, mint amennyit tévénézéssel tölt. A 2009 novembere és 2010 januárja között a Canada.com számára készített Ipsos kutatás alapján úgy tűnik, hogy minden vizsgált országban elveszítette hegemóniáját a televízió az internetezők körében.

A Global Advisor felmérés során 24 ezer internetezőt kérdeztek meg 23 országban internetezési és televízió nézési szokásairól. A 23 ország mindegyikében meghaladja az 50%-ot azon internetezők aránya, akik több időt fordítanak a világhálóra, mint a televízióra.

A legalacsonyabb arányt Belgiumban találjuk, ahol mindössze a kutatásban részt vevő internetezők 55%-a nyilatkozott úgy, hogy több időt tölt a net előtt, mint a TV-vel, a legmagasabb arányt - 89%-ot - pedig Kínában mérték az Ipsos kutatói. Magyarország a középmezőnyben szerepel, 67%-os arányunk a világátlagot közelíti. Az élmezőny további országai: Oroszország - ahol az internetezők 87%-a saját bevallása szerint több időt tölt az interneten, mint a TV előtt, Törökország (77%) Japán (77%) és India (76%). A lista alján a már említett Belgium mellett Kanada (57%), Franciaország (58%), Németország (59%), Hollandia (59%), Mexikó (61%) és Nagy Britannia (61%) található.

Munkára

Az eredmények első ránézésre meglepőnek tűnhetnek, hiszen az internet kapcsán gyakran fejletlenebbnek tekintett országok sok esetben előkelőbb helyen végeztek, míg az internet szempontjából éllovasoknak tartott országok egy jó része átlagon alul teljesített. Ennek az az oka, hogy az internet penetráció - az internet elterjedtségének foka - szoros kapcsolatot mutat az internetezéssel eltöltött átlagos idővel. Egy alacsony internet elterjedtséggel rendelkező országban (mint amilyen Kína, Oroszország vagy India) az internetezők között arányaiban jóval több az olyan felhasználó, aki munkavégzésre is használja a világhálót így értelemszerűen több időt tölt el online, mint tévénézéssel.

Minél magasabb az internet elterjedtsége egy adott országban, annál valószínűbb, hogy az úgynevezett light user-ek - az internetet ritkábban és jellemzően kikapcsolódásra használó felhasználók - nagyobb tömegben találhatók a mintában. Elsősorban tehát az magyarázza a fejlett országok esetében az alacsonyabb arányokat, hogy a lakosság egy jó része nem gyakori internetező, ezért több időt tölt tévézéssel.

Az internettel eltöltött átlagos idő azonban a jövőben várhatóan nőni fog, például a kutatást megrendelő Kanadában az Ipsos Interactive Reid Report alapján 15 év után 2010 áprilisában haladta meg először az internetezéssel töltött átlagos idő a tévézést: az átlag kanadai heti 18 órát töltött el online és 16,9 órát tévézéssel.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo