Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek

A robotika, különösen a humanoid robotok és a mesterséges intelligencia álltak a Bosh ConnectedWorld című technológiai kiállítás középpontjában, amit június 10-én és 11-én rendeztek meg Berlinben. Miközben az eseményt a technológiai optimizmus hatotta át, a valóságban Németországban és Európában számos tényező hátráltatja a legújabb innovációk elterjedését, például Kínával összevetve.

Nagy lökést ad az ipari-technológiai fejlesztő és beszállító cégek számára a robotika, azon belül is a humanoid, vagyis az emberi formájú robotok elterjedése. A mesterséges intelligencia pedig a robotikától és az ipari automatizálástól kezdve a mobilitási megoldásokon át az otthoni okoseszközök összehangolt működéséig nyit új korszakot – ez volt a két legfontosabb megállapítása a Bosch ConnectedWorld technológiai kiállításának, amit idén június 10-én és 11-én rendeztek meg Berlinben. Az eseményről laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár.hu tudósított.

A kognitív és humanoid robotok munkába állását Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a konferenciát megnyitó kerekasztal-beszélgetésen alapvetően két fő indokkal magyarázta: az egyik a cégek hatékonyságjavulása, ami a termelékenység és a versenyképesség növekedését hozza magával. A másik pedig az a demográfiai változás, ami az Európai Unió legnagyobb gazdaságát is különösen érinti.

„Minden ötödik német 60 év feletti, egész generációk válnak nyugdíjassá és hagyják ott a munka világát”

– érzékeltette az egyre szűkösebb munkaerőtartalék és az elöregedő társadalmak kihívásait Tanja Rückert, a Robert Bosch GmbH digitális igazgatója.

Azt a mesterséges intelligenciának köszönhetően saját tanulásra is képes humanoid ipari robotok fejlesztésével foglalkozó Bowintec szakértője mondta el, hogy míg Kínában egy-egy technológiai újítás 2–3 év alatt eljuthat odáig, hogy a mindennapi munkafolyamatokban is alkalmazzák, addig Európában ez a folyamat hosszabb időt vesz igénybe.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo