A Wikinomics szerzője, Don Tapscott 1998-as kötetének folytatásában nem szimpátiából korteskedik a fiatalok mellett, hanem tényalapon: négy év alatt a netgeneráció 11 ezer tagjával készített felmérést 12 országban. A The Economist által az év legjobb üzleti könyvének kikiáltott mű 4,5 millió dollárt felemésztő kutatómunka eredményeit tárja az olvasók elé.
Interaktívak
A fejlődéspszichológia szakértőjéből üzleti könyvek írójává vált Tapscott bizonyítani igyekszik, hogy a képernyőre ragadt „screenagereket" nem lehet korlátozott koncentrálóképességű, narcisztikus, erősen antiszociális, lusta, vásott kölykökként elintézni (mint azt Mark Breunlein teszi). A baby boomerek effajta károgását a hatalom elvesztésétől való félelmük jelének tartja.
A 8-18. életév között roppant szenzitív az agy, ekkor formálódnak ki a felnőtt személyiséget meghatározó ingerületátviteli, szinaptikus kapcsolatok. Akik videojátékokon nőnek fel, hamarabb képesek felismerni és asszimilálni a vizuális információkat (Nature magazin, 2003). A mai fiatalok nem feltétlenül balról jobbra és elejétől a végéig olvassák el a szövegeket. A könyveket hanyagolják. Legfeljebb a Google Bookson néznek bele a releváns oldalakba egy keresőszóval. Nem feltétlenül romlanak emiatt értelmi képességeik: 1999 és 2005 között az USA-ban 75 százalékkal nőtt az emelt szintű érettségit tevők száma.
Egyszerre nyolc-tíz dolgot is képesek csinálni, és jobb a memóriájuk, mint a szüleiké, mert észben tudják tartani, mivel hol járnak. Az egyirányú, a pulpitusról az iskolapad felé intézett okítás már köszönőviszonyban sincs a diákok interaktív készségeivel. Tapscott a virtuális egyetemekben látja a jövőt, és csatlakozik Peter Drucker 1997-es jóslatához: ötven éven belül megszűnnek a nagy egyetemek. „Ma az a menő, ha úgy vizsgázol jelesre, hogy egy órára sem mentél be."
Fogyasztóként alaposan megvizsgálják a terméket on-line, kikérdezik barátaikat, mielőtt betennék a lábukat a boltba. Némelyikük consumerből prosumerré (egyszerű fogyasztóból profi fogyasztóvá) avanzsál: tanácsokat ad a cégeknek, hogyan fejlesszék termékeiket korosztálya tetszése szerint. „Először fordul elő az emberiség történetében, hogy egy tízéves szaktekintély lehet valamiben."
A szerző is tisztában van vele, hogy sok fiatal a divathóbortok majmolásába menekül, de inkább az erények és nem a felszínességek kidomborításával van elfoglalva. A digitális világból kiszorult fiataloknak is kevés figyelmet szán.
Munkavállalók
Egy kanadai felmérés szerint a netgeneráció tagjai 27 éves korukig átlagosan ötször váltottak munkahelyet (és itt nem nyári munkáról van szó). „Fontosnak tartják, hogy munkaadójuk vállalati kultúrája megfeleljen saját értékeiknek és stílusuknak. Még akkor is, ha a munka dandárja áttevődik a virtuális irodákba (workscapes). Elvárják, hogy a meló örömöt nyújtson. Tapscott szerint ezzel jobb eredményeket produkálnak, ami meglátszik a vállalati mérlegen is (ennek tudományos bizonyítása a jövőre vár). Flexibilisek, akkor szeretnek dolgozni, amikor késztetést éreznek rá. Laptopjukkal képesek a leghajmeresztőbb napszakokban munkába lendülni - az irodán kívül.
A válság miatt előállt munkaerő-túlkínálatot Tapscott is tudomásul veszi, de inkább azt hangsúlyozza, hogy tíz év múlva a baby boomerek elkezdenek nyugdíjba vonulni, és a fiatalok újra a helyzet magaslatán fognak állni: a vállalatok versenyeznek majd a legjobbakért. Ahogy egyre többen állnak munkába, reformáló erőként fognak hatni. A generációs szakadék már abban is megnyilvánul, hogy az idősek be akarják tiltani a Facebook használatát munkaidőben. De az ellentét nem személyes, hanem intézményes szintű.
Félig lázadók
Másfajta összezördülés ez, mint amilyen a baby boomer-generáció és a szüleik között zajlott: az 1968-as diáklázadásokban politikai, kulturális, életmódbeli és életszemléleti ellentétek fogalmazódtak meg. „A baby boomers-korosztály meg sem próbál úgy parancsolgatni a gyerekeinek, mint apáik tették. A gyerekek is hallathatják a hangjukat, ha komoly döntés előtt eszmecserére kerül sor." A netgeneráció tagjai közel érzik magukat a szüleikhez. („Még a zenéiket is szeretik.") A 18-25 éves megkérdezettek 80 százaléka szinte napi rendszerességgel érintkezik velük, harmaduk hetente legalább egyszer találkozik az ősökkel. Kétharmaduk a szüleit hívná először, ha bajba kerülne! 63 százalékuk állítja, hogy a házasság, a gyerekvállalás, a lakásvásárlás fontosabb lesz neki, mint az előléptetés, a fizetésemelés vagy az önálló vállalkozás alapítása.
Közéleti énjük
Nem bíznak a nagy szervezetekben. Tudják, a kormány nem csinálja meg helyettük a jövőt. Utálják a cenzúrát, és mivel interaktívak, visszabeszélnek. A faji megkülönböztetés nekik már nem téma, a kulturális különbségeken sem ütköznek meg (évek óta érintkeznek mindenféle nemzetiségű kortársaikkal a neten.)
Az amerikai közép- és felsőoktatásban tizenöt éve folyamatosan nő a társadalmi elkötelezettségű diákok aránya. Ők segítették hozzá Obamát a rekordösszegű, 426 millió dolláros on-line kampánytámogatáshoz. „Olyan technológiai eszközök vannak a kezükben, melyeknek aktiválásával a '60-as évek tüntetései könnyen csöndes teazsúrnak tűnhetnek."
Nem izgatják őket a rangok és rangsorok. Persze nem fognak az élet minden területén megszűnni a hierarchiák. Az utasításos cégvezetés kultúrája mindenesetre rogyadozik. Egy vezérigazgató azt fejtegette Taspcottnak: ha egy ifjú alkalmazott elkezdi híresztelni, hogy a főnök merev, és nem hallgat a fiatalokra, attól bizony inogni kezd a cégvezetői bársonyszéke.
„Ahogy a netgeneráció befolyása nő, a hálózatok, a nyitott együttműködés, a konszenzus, az engedélyezés felé halad az üzleti élet." Tapscott szerint azok fognak boldogulni az életben és az üzletben, akik hallgatnak a gyerekeikre.
Megjelent a Piac és Profit magazinban
