A hibrid a menő - nem csak az autóknál

A hibrid a menő – úgy tűnik, nem csak az autóiparban. A mobileszközök új királya a tablet. Nem is telefon, nem is laptop, hanem a kettő kombinációja, az előnyök ötvözésével.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép:Xerox

A Google megbízásából készült kutatás szerint Magyarországon szinte minden negyedik internetező első dolga ébredés után, hogy felmenjen a netre, és minden harmadikuk nyilatkozott úgy, hogy nem tudja elképzelni az életét e nélkül. A 63 százalékuk pedig már mobil eszközt használ az internet elérésére. A tabletek minden piaci elemzés szerint szárnyalnak annak ellenére, hogy ma már szinte minden döntéshozó zsebében okostelefon is lapul.

A méret a lényeg

A felhő alapú alkalmazások általánossá válásával a mobileszközök tulajdonképpen teljes értékű munkaeszközzé válhatnak, hiszen a kisebb kapacitású készülékeken is futhatnak akár komolyabb folyamatmenedzsment- vagy vállalatirányítási szoftverek. Ahhoz azonban, hogy az üzletiintelligencia-alkalmazások teljes mértékben kihasználhatóak legyenek a mobil eszközökről, igazi áttekintést, grafikus riportokat és más hasonló funkciókat érhessünk el, az okostelefon kijelzője egyszerűen nem elég. A tabletek azonban – méretük miatt – valós alternatívát jelenthetnek az üzleti döntéshozók számára.

Hasznos appok
Zsebszkenner: a tabletek a nagy felbontású kamera révén szkennerként is használhatók. Egyes okos alkalmazások rögzítik a képet, sőt automatikusan meg is vágják azt. Így a továbbiakban a névjegyeket és cetliket sem kell hurcolnunk, de egy szerződést is könnyedén továbbíthatunk az illetékeseknek, akár az aláírás után közvetlenül.
Saját „műszerfal”: ha már adott a nagyobb kijelző, használjuk ki! A „dashboard” alkalmazás rendet és áttekinthetőséget visz a mobil eszközről érkező információáradatba. A kijelzőt több részre bontva egyetlen pillantással, kattintgatás nélkül átláthatjuk mondjuk a hírfolyamot, az e-mail és a teendők listáját és a naptárat.
A tablet tovább bírja feltöltés nélkül, mint egy laptop, annál lényegesen kisebb, könnyebb, tehát valóban mobilabb készülék. Operációs rendszere néhány másodperc alatt feláll, és a gép kész a használatra. A számítási felhőnek köszönhetően azzal sem kell foglalkozni, hogy a készülékre másolgassuk az éppen szükséges dokumentumokat vagy adatokat, hisz minden naprakészen elérhető a virtuális tárhelyről.

A lehetőség benne van

A tablet alkalmas arra, hogy a vezető, bárhol is van, belelásson az éppen futó folyamatokba, adott esetben jóváhagyjon, láttamozzon valamit, így folytatódhat a munka anélkül, hogy ő visszaérne az irodába a gépe elé. Használható önálló vagy külső megjelenítőhöz csatlakozó prezentáló eszközként, de lehet jegyzettömb, dokumentációs eszköz, kommunikátor, sőt egy megbeszélésen akár átmenetileg a titkárnőt is helyettesítheti: beszédfelismerő alkalmazások segítségével diktálhatunk a készüléknek, s az szöveggé alakítja a hallottakat. Létezik olyan is, amellyel telefonálhatunk, bár erre kevesen használják a tabletet. A két okos eszköz inkább kiegészíti egymást. Ha a telefont nem is, a tablet néhány kütyüt kivált. Az egyre gyorsabb és bonyolultabb mindennapokban pedig nem árt azt is racionalizálni, hogy hány eszközt használunk.

Érdekességek tablet fronton
A Deloitte friss elemzése szerint a 2014-es év egyértelmű nyertesei a „phabletek”, vagyis az olyan, legfeljebb 22 centiméteres képernyőjű tabletek, amelyek már-már a telefonokhoz közelítenek.
A tabletek forgalma idén a várakozások szerint meghaladja a 100 milliárd dollárt, miközben csökkennek az átlagos eladási árak, amit elsősorban a 8,5 colos vagy annál kisebb tabletek térhódítása okoz.
Az eddigi okostelefon-méretnél nagyobb, 13–17 centiméteres képernyőjű készülékekre leadott rendelések száma már most 25 százalékkal emelkedett. Várhatóan a szám megduplázódik a 2013-as évi adatokhoz képest.
Különösen az ázsiai és csendes-óceáni régiókban teljesít jól ez a kategória, az elemzők szerint azért, mert a bonyolult írásjelek miatt az okostelefonnál is népszerűbb ez az eszköz.

Véleményvezér

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo